A felvilágosodás (Angliából indult, de a XVIII. századi Franciaországban teljesedett ki) gondolkodóinak nagy része a természetjogi iskolát követve abból indult ki, hogy a szabadság az ember természettől kapott joga. Ez alapján az egyénnek mindent szabad, ami másnak nem árt, így az állam törvényekkel, jogszabályokkal nem tilt. A szabadság határa pedig a másik ember szabadságának megsértéséig terjed. A törvények uralma biztosítja, hogy senki ne éljen vissza a hatalmával, ne terjeszkedjen túl a jogain.

A felvilágosodás gondolkodói úgy tartották, hogy egy társadalmi szerződés van érvényben a hatalom gyakorlói és a társadalom között: Locke társadalmi szerződését követve Montesquieu híve volt annak, hogy a hatalmat a nép választott képviselők útján ellenőrizze. A zsarnokság, az egyeduralom elkerülésének alapvető feltételét a hatalmi ágak megosztásában látta (A törvények szelleméről, 1748). Felfogása szerint a három hatalmi ág (törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalom) egymástól való függetlensége lehetővé teszi, hogy a hatalmi ágak egymást ellenőrizzék, s kölcsönösen megakadályozzák a hatalommal való visszaélést.

Rousseau elvetette a képviseleti rendszert, mivel az nem teszi lehetővé a néphatalom (népszuverenitás) érvényesülését. Felfogása szerint a népnek közvetlenül kell részt vennie a döntésekben. A hatalmi ágakat nem választotta szét, mert a hatalom nem szorul ellenőrzésre. Sőt a többségi akaratnak – amit a közjóval azonosított – az egyén szabadságát is alá kell rendelni.

Sztálin (1922-től, Lenin betegségének idejétől) a Szovjetunióban fokozatosan egyszemélyi hatalmat épített ki, minden területen a saját embereivel töltötte fel az államapparátust. Így minden kérdésben közvetlen befolyással rendelkezett (lásd, forrás) és ha valaki nem követte az általa megjelölt irányvonalat, akkor azt rövid úton eltávolította az erőszakszervezetek (NKVD, rendőrség) és az igazságszolgáltatás (az ügyészség és bíróság közvetlen befolyásolása) révén.

A kommunista párt ideológiája szerint az igazságos társadalom a kommunizmus, ahol megszűnnek a vagyoni különbségek a társadalom tagjai között, ennek érdekében államosítani kell, illetve a munkásosztály és a vele szövetséges parasztság hatalmát minden eszközzel biztosítani kell az ellenséges imperialista erőkkel szemben. Ez az ideológia megengedte a hatalom egy kézben való összpontosítását, ami terrort, egyoldalú iparosítással és totális diktatúrát (korlátlan, a társadalom mindennapi életét ellenőrző hatalom) eredményezett, ami személyi kultusszal párosult.

A nagy vezért mindenkinek tisztelnie és dicsőíteni kellett, hiszen Ő mindenhez értett, minden területen tisztában volt a szükséges teendőkkel. Ez a modell egészen a haláláig (1953) működött és jelentősen befolyásolta az 1980-as évekig a Szovjetunió politikai rendszerét.

Az Erdélyi Fejedelemség (1556-1690) a három részre szakadt Magyarország területén belpolitikájában önálló, a magyar fejedelmek által irányított állam volt, viszont külpolitikájában a Török Birodalomtól függött és a töröknek adót fizetett (vazallus).

Bocskai Istvántól a két magyar állam (Magyar Királyság és Erdélyi Fejedelemség) viszonya megváltozott. A fejedelmek Bocskaiig maguk is minden alkalommal elismerték a magyar király felsőbbségét, s tudatában voltak, hogy fejedelemségük, hogy úgy mondjuk, szükségalakulat, melynek létalapja a török hatalom. Bocskaival azonban a magyar (rendi) érdekek védelmezőjeként lépett fel a fejedelemség és sokszor szembefordult a Királyi Magyarországgal. Az Erdélyi Fejedelemség országgyűlése a három nemzet (magyar szász, székely) részvételével működött (az Erdély területén élő románok nem rendelkeztek önigazgatási jogokkal, ezért nem tekinthetők nemzetnek), ahová a közigazgatási egységek választották meg követeiket (magyar megyék, székely és szász székek), és képviseltették még magukat a Partium követei és részt vettek a fejedelem által meghívott személyek.

A fejedelmet az Erdélyi Országgyűlés választotta, viszont a fejedelmi hatalom elsősorban Bethlen Gábortól (1613-1629) nemzeti érdeket szolgáló és erősen központosított jellegű volt. A fejedelem volt a legnagyobb földbirtokos, a rendek pedig ugyan részt vehettek az országgyűlésen, elmondhatták a véleményüket, viszont alapvetően a fejedelmi akarat érvényesült (a magyar nemesek, a szász patríciusok és a székely lófők jóval kisebb vagyonnal és befolyással rendelkeztek mint a királyi Magyarország előkelői). A fejedelmi hatalom erejét az is jelzi, hogy az országgyűlésben gyakorlatilag az ő akaratának megfelelően zajlottak az események, aminek a biztosítéka az volt, hogy a fejedelem nevezte ki az országgyűlés elnökét, és ő terjesztette elő a törvényjavaslatokat is, illetve az üléseken jelen voltak az általa meghívott személyek is.

Károly Róbert a nápolyi Anjou családból származott és az Árpád ház kihalása (1301) utáni trónviszályokból győztesen kikerülve lett Magyarország uralkodója (1308-1342).
Felszámolta a kiskirályok hatalmát és egy új nemesi réteget hozott létre elsősorban támogatóiból. Számukra címeket és földet adományozott (azokból a földekből, amit az oligarcháktól visszaszerzett).

Károly Róbert a királyi jogon szerzett jövedelmekre támaszkodott (regáléjövedelem): adók, vámok, monopóliumok. Ezek rendszerét átalakíttatta, gazdasági szakembere, Nekcsei Demeter által, aki az országos tárnokmester volt. A városok igazgatását a tárnokmester irányította, az uralkodó pedig támogatta a városok fejlődését, kiváltságokat adott számukra, mert ezek a települések voltak az ipar és a kereskedelem fejlődésének a letéteményesei. Gazdasági reformjait pedig úgy irányította, hogy az ország adottságait kihasználja. Magyarország legfőbb előnye a jelentős nemesfém készlet volt. A bányák elsősorban a felvidéken és Erdélyben helyezkedtek el (Körmöcbánya: arany-, Selmecbánya: ezüst-, Besztercebánya: rézbányászati központok voltak, Erdély sóbányákban volt gazdag). Európa elsőszámú aranytermelője és második számú ezüsttermelője lett Magyarország, az urbura-reform által. Korábban a földbirtokosoknak nem volt érdekük a nemesfém kitermelése, mert ha valaki a birtokán nemesércet talált, kötelezően fel kellett ajánlani a területet a királynak, elvették és cserebirtokot kapott érte. Károly Róbert  érdekeltté tette őket. A reform érdekében K. R. az urbura (bányajövedelem) egyharmadát átengedte a nagybirtokosnak, ezzel megszüntette a rá vonatkozó királyi monopóliumokat.

A nemesérc forgalmára királyi monopóliumot állított fel: a nemesfémet pénzzé csak a királyi kamaráknál lehetett beváltani. Országszerte 10 kamaraispánságot hozott létre. A kamarák pénzveréssel is foglalkoztak, igen jó minőségű pénzt vertek. A legmagasabb szintű pénz az aranyforint, (amit a firenzei fiorino mintájára 23,5 karátos aranyból vertek 1325-től. 1 aranyforint súlya 3,5 g volt. A forint mellé még váltópénzeket is veretett: garas (ezüst), dénár (ezüst-réz). Az egységes pénz jótékony hatással volt a kereskedelem fejlődésére (ez idáig 35 féle pénz volt forgalomba és mindenhol váltani kellett), de ezáltal Károly Róbert elesett a királyok eddigi fontos jövedelmétől, a kamara hasznától (pénzrontásból származó jövedelem), ezért bevezette kapuadót. Minden olyan jobbágytelek után fizetni kellett, amelynek a kapuján egy megrakott szénásszekér át tudott haladni kapuadót kellett fizetni, ez volt az első állami, jobbágyok által az állam felé fizetett egyenes adó Magyarországon). A kereskedelmi lehetőségek javulása vonzotta a kereskedőket, ezért harmincadvám helyeket állítottak föl. A főútvonalakon felállított harmincadhelyeken a behozott és kivitt áruk értékének harmincadát illetve huszadát (attól függően, hogy nyugati vagy déli-keleti irányú volt a kereskedelem) fölözte le a kincstár.

A pápák Avignoni fogságát (1309-1377) is kihasználta: a pápai adó egyharmadát visszafogta.

Bécs árumegállító jogának elkerülése érdekében a cseh és a lengyel király meghívásával egy királytalálkozót szervezett, ahol új kereskedelmi útvonalak előtérbe helyezéséről állapodtak meg a dinasztikus kapcsolatok elmélyítése mellett. Így erősödött meg Bécs elkerülése érdekében a nyugati irányban a Brno-Prága –Nürnberg útvonal, északi irányban pedig a Kassa-Bártfa-Krakkó közötti kereskedelem

Ezekkel az intézkedésekkel szilárd pénzügyi helyzetet hozott létre, megfelelő katonai hátteret teremtett és megszilárdította Magyarország hatalmi szerepét Közép Európában.

Az Úrbéri rendelet 1767-ben született Magyarországon. Mária Terézia az állami adóalap védelme céljából hozta, mert félő volt, hogy a földesurak által kivetett adók és robotterhek után a jobbágyok nem tudják viselni az állami adóterheket (egyes helyeken heti 6 nap volt a robot, ami miatt elégedetlenségi akciók is voltak, főleg a Dunántúlon). Ezért szabályozta a földesúr-jobbágy viszonyt: a jobbágy szolgáltatásainak alapjává a jobbágytelket tette, meghatározta, hogy egy jobbágytelek 16-40 hold mértékű.

Ezután a rendelet kimondta, hogy évi 52 nap igásrobot, vagy 104 nap kézi robot a jobbágytelek robotkötelezettsége a földesúr felé. Ezzel véget vetett annak, hogy a földesurak tovább növelhessék a robot mértékét. Szabályozta a kilencedet is, terményben kellett beszolgáltatni a jobbágyoknak, így a földesúr a kedvező piaci folyamatokat kivárva értékesíthette azt, de annak érdekében, hogy a földesúrnak készpénzhez is jusson a jobbágyok számára előírta évi 1 Ft fizetését a földesúr felé. Mária Terézia a felvilágosult abszolutizmus szellemében hozta intézkedését, mint művelt uralkodó, látva a negatív társadalmi-gazdasági folyamatot a jobbágyság és az államkassza helyzetére vonatkozóan, beavatkozott, és felülről, uralkodói hatalmát felhasználva átalakította a jobbágy-földesúr viszonyt.

Magyarország 1849. április 14-én mondta ki a Habsburg ház trónfosztását és nyilvánította ki függetlenségét. A Függetlenségi Nyilatkozat következtében Kossuth Kormányzóelnök lett és már nem vett részt a napi politikai csatározásokban. A trónfosztás és a tavaszi hadjárat következtében pedig a súlyos vereségeket elszenvedő Habsburgok a Szent Szövetségre hivatkozva segítséget kértek az Orosz Cártól, aki május 9-én kiáltványban tudatta a világgal, hogy az osztrákok segítségére siet. A magyar hadsereg felszereltségében és létszámában az osztrák hadsereggel még fel tudta volna venni a küzdelmet (160 ezer magyar katona, 170 ezer osztrák, bár az udvari seregnek több ágyúja és felkészültebb katonái voltak), viszont az oroszok jelenléte jelentősen megváltoztatta az erőviszonyokat (200.000 fő).

A magyar politikai vezetés népfölkelést hirdetett a szabadság érdekében és egész Európával tudatta, hogy a zsarnokság ellen harcol (lásd forrás).  A szabadságharc azonban ekkorra külpolitikailag elszigetelődött, a környező forradalmakat elfojtották, a nyugati államok (Anglia, Franciaország) pedig- még ha az elvek szintjén szimpatizáltak is a magyarok küzdelmével - a függetlenség kikiáltását túlzottnak tartották és nem akarták felbolygatni az európai erőviszonyokat. Ráadásul a nemzetiségek is ellenségnek számítottak, bár az országgyűlés az utolsó pillanatokban megszavazta az új nemzetiségi törvényt.

A magyar katonai vezetés két tervet készített. Az első (Görgey) lényege az volt, hogy az osztrákokkal kell előbb megütközni és külön kell harcolni lehetőleg a két ellenféllel szemben, a védekezés központjául pedig Komárom erődrendszerét kell tenni. A második (Perczel) Szeged (Tisza-Maros) központú védekezést írt elő, aminek során számolt a menekülés lehetőségével és a folyamatos hátrálás során az erők összpontosításával, valamint a hosszabb felkészüléssel is. Kossuth először az első, majd a második terv mellett döntött és visszarendelte Görgeyt Szegedre, azonban a hadparancsok nem megfelelő sorrendben jutottak el Görgeyhez aki ezalatt Komáromnál véres küzdelemben alulmaradt Haynauval szemben.

Az egyébként megsebesült Görgeyt, aki csak kerülő úton tudott a szegedi táborba menni Kossuth késlekedéssel, majd árulással vádolta meg és leváltotta a főparancsnoki tisztségből (Az új főparancsnok Dembinszky lett). A túlerő mellett azzal is számolni kellett, hogy Haynau (az új osztrák főparancsnok) sokkal szakszerűbben vezette a seregét, amely gyorsabban is haladt előre, mint az eddigi osztrák hadak. A magyar seregek minden fronton hátráltak és döntő és végzetes csatákban maradtak alul a túlerő következtében (Erdélyben Bem vezetésével 1849 július 31. Segesvár-Petőfi halála). A magyar katonai vezetés (Dembinszky) újabb hibákat követett el (a védősáncokkal kiépített Szeged feladása), aminek következtében végső csatára szánta el magát. Bem azonban vereséget szenvedett Temesvárnál (aug. 9.), a Szemere kormány lemondott (aug. 9.) és Görgey (az egyetlen harcképes, kb 40.000 fős hadseregével) a vereség hatására az oroszok (Paszkievics) előtt leteszi e fegyvert az Arad melletti Világosnál (aug. 13.). A politikai vezetők elmenekültek, a katonák közül sokan fogságba esnek.

A szabadságharc vereséget szenvedett. A vereség okai: katonai hibák, belső ellentétek, külső katonai túlerő, külpolitikai elszigeteltség.  Megkezdődik a megtorlás.

Rákosi 1948-1953 között Magyarországon Sztálin legjobb tanítványának számított, ami azt jelenti, hogy teljes mértékben utánozta a szovjet diktátor módszereit és megvalósította a kommunista diktatúra rendszerét. Rákosi idején a munkabérek nagyon alacsonyan voltak megállapítva gyakorlatilag minden ágazatban (a példa a táblázatból a könnyűipar, a nehézipar és a mezőgazdaság területéről is szolgáltat adatot). A

z országot erőteljes iparosítás (elsősorban a nehézipart fejlesztették) jellemezte, annak ellenére, hogy a nyersanyagellátás nem volt biztosított, és a mezőgazdaság folyamatosan háttérbe szorult. A mezőgazdaság szocialista átalakítása érdekében a parasztokat TSZ-be kényszerítették, a társadalom bizonyos csoportjait pedig ellenségként kezelték (pl. kulákok). A lakosság tartalékait, felhalmozásait az állam elkobozta: a padlásokat lesöpörték, a fekete vágást (disznóvágás engedély nélkül) szigorúan büntették, ezáltal a lakosság létfenntartásra vonatkozó esélyét minimálisra csökkentették.

Az országban békeidőben(!) jegyrendszert kellett bevezetni. A boltokban nem volt élelmiszer, az emberek a kevés fizetésükért sem tudtak vásárolni. Eközben a nehéziparban óriási fejlesztések zajlottak újabb és újabb üzemek jöttek létre (pl. Sztálinváros-ma Dunaújváros). A rendszer jelszava: „aki nincs velünk az ellenünk”. Ennek értelmében a rendszerrel közömbösek és a rendszer ellenségei is állandó hatósági zaklatásnak voltak kitéve, mintegy 700.000 ember ellen indítottak rendőrségi eljárást. Az ÁVH minden kontroll nélkül működött, vitte el az embereket, zajlottak a kitelepítések, működött a recski kényszermunka tábor (1950-53), ahová a rendszer ellenségeit szállították. Közben a mindennapokat átszőtte a személyi kultusz, Rákosi dicsőítése, aminek legszebb érvényesülése a vezér 60. születésnapja volt (1952).

Betlen István miniszterelnöksége (1921-31) során lezajlott a Horthy rendszer (1920-1944) konszolidációja, ami  Gróf Teleki Pál kormányalakításával (1920. július-1921. április.) vette kezdetét. Az új politikai elit magát ellenforradalminak definiálta: a világháború és az azt követő baloldali forradalmak után a keresztény-nemzeti értékrendet követett. Fellépett a megerősödő jobboldali radikalizmus és tiszti különítményesek ellen éppúgy, mint a kommunisták ellen.

1920. június 4-én írta alá a magyar küldöttség a trianoni békét. A trianoni béke jelentősen megváltoztatta az ország gazdasági szerkezetét, hiszen megszűnt az egységes piac, a munkaerő-, az áru, és a tőke szabad áramlása, a vasúthálózat. Jelentős társadalmi feszültséget hordozott az utódállamokból érkező menekültek problémája, se elhelyezésük, sem ellátásuk nem volt megoldott. A háború, az azt követő forradalmak, a román megszállás és a tartós blokád a területvesztéssel együtt rendkívüli visszaesést eredményezett a magyar gazdaságban. Az ország területe a korábbi közel 33%-ára, lakossága a korábbi közel 43%-ára csökkent. Az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó uralkodója, IV. Károly 1921 folyamán kétszer próbálta meg visszaszerezni hatalmát Magyarországon. A két puccsot a kormányzóhoz hű erők leverték, de az OMM utódállamai követelték a trónfosztást, ellenkező esetben támadást helyeztek kilátásba (kisantant).

A konszolidáció gróf Bethlen István kormányfősége idején (1921-1931) nyert erőteljes lendületet. Az egymást követő politikai fordulatok után mind a gazdaságban, mind a bel- és külpolitikában nyugalmat és kiszámíthatóságot kellett teremteni.

Politikai konszolidáció

Magyarországon többpártrendszer volt, Bethlen célja a stabil parlamenti többség biztosítása. A KNEP és a Kisgazdapárt fúziójával létrehozta az erős kormánypártot Egységes Párt néven. A kormánypárt parlamenti többségét pedig az 1922-es választójogi rendelettel biztosította, hiszen a korlátozott választójog és a – törvényhatósági jogú városok kivételével – nyílt szavazás szavatolta a kormányzati akarat teljesülését. Az új miniszterelnök igyekezett megegyezni a legerősebb ellenzéki párttal. A Bethlen-Peyer Paktumot 1921. decemberében írta alá Bethlen István miniszterelnök és Peyer Károly, a Szociáldemokrata Párt képviselője. A kormány elismerte a pártot mint politikai tényezőt, szavatolta működési feltételeit, az MSZDP pedig lemondott a rendszer radikális ellenzékének szerepköréről.

A szélsőbaloldallal és a szélsőjobboldallal szemben fellépett, a kommunista párt illegálisan működhetett csak, s a szélsőjobboldal képviselőit is igyekezett a kormánypártból kiszorítani (pl. Gömbös Gyula). A rendszert korlátozott parlamentarizmus jellemzi, hiszen az alkotmányos pártok működését is korlátozták, nem érvényesültek teljesen a szabadságjogok, erősen szűkítették a választójogot is, ami miatt a népesség jelentős hányada nem kapott politikai képviseletet.

Gazdasági stabilizálás

Bethlen István 1921 és 1924 között tudatosan alkalmazta a gazdaság újraindítása érdekében az inflációt. A hiperinfláció miatt azonban a lakosság elégedetlensége nőtt, ezért pénzügyi stabilizációt kellett végrehajtani. A stabilizációs kísérlet önerőből nem lehetett sikeres, külföldről próbáltak meg kölcsönt kérni. A Népszövetségtől 1924-ben kapott kölcsön felhasználásának felügyeletére létrejött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) mint önálló, független pénzintézet. Az inflációt sikerült megállítani, de a gazdaság tartósabb egyensúlyának biztosítására új pénz bevezetésére volna szükség. 1927. január 1-től a pengő lett a törvényes fizetési eszköz.A népszövetségi kölcsön a várakozásokat felülmúlóan sikeresnek tűnt, igaz, hogy igen drágán kapta meg az ország, azonban bizalmat ébresztett a magántőkében is, mérsékelt gazdasági fellendülés indulhatott meg.

A stabilizációs lépések eredményeképpen 1924-29 (a válságig) között nagymértékű növekedés mutatkozott a magyar gazdaságban. Elsősorban a könnyűipar (textil) és a vegyipar teljesítménye nőtt meg (lásd táblázat adatai) és a növekedés eredményeképpen az ország gazdaági összteljesítménye 12%-kal haladta meg az 1913-as szintet (Trianoni országrészre viszonyítva). Az iparban azok az ágazatok kerültek előtérbe ahol biztosított volt a nyersanyag (aluminiumipar-bauxit), illetve azok amik kevésbé voltak nyersanyag igényesek (elektronika, vegyipar). A Bethlen-kormány által bevezetett gazdasági reformok prosperitást hoztak, ám mivel jelentős részben külföldi tőkén nyugodtak, az ország kiszolgáltatottá vált a külgazdasági folyamatoknak. Ráadásul a kölcsönökből megvalósított befektetések jelentős része nem termelt olyan jövedelmet, ami a törlesztést lehetővé tette volna. Ez ahhoz vezet, hogy a világválság következményei (1929-33) súlyosan érintik Magyarország gazdaságát és politikai kapcsolatrendszerét is.

Külpolitikai lépések

1922-ben Magyarországot felvették a Népszövetségbe. Ez tette lehetővé egyrészt a gazdasági konszolidációt megalapozó kölcsönt, másrészt pedig az ország kitört a vesztesekre rótt elszigeteltségből.A revíziós törekvések azonban áthatották mind a kül-, mind a belpolitikát. Igen nagy lélektani hatása volt Trianonnak, a békeszerződést a magyar társadalom súlyos igazságtalanságként fogta fel, és a két világháború közötti magyar politika legfontosabb célja a béke revíziója volt.Bár a kormánypolitika tisztában volt azzal, hogy a revízió a közeljövőben nem valósítható meg, a magyar törekvések alátámasztására minden lehető eszközt kihasználtak. Magyarország pl. megkötötte az örök barátsági szerződést a versailles-i béke revíziójában szintén érdekelt Olaszországgal (1927).

A külföldi kölcsönök jelentős részét az oktatás fejlesztésére használták fel, hogy alá lehessen támasztani a kultúrfölény koncepciót. Eszerint elsősorban a kulturális színvonal emelésével kell Európa és a szomszéd népek előtt bizonyítani a magyarság vezető szerepre való hivatottságát, a revízió, a történelmi Magyarország visszaállításának jogosságát. (Klebelsberg Kunó)

A szerdai töriérettségiről percről percre tudósításunkat itt találjátok.