Durván visszaesett a rövidített tanári mesterképzésekre jelentkezők száma Érettségi-felvételi
Gál Luca

Durván visszaesett a rövidített tanári mesterképzésekre jelentkezők száma

A 3 féléves képzésekre feleannyian jelentkeztek, mint a 2024-es felvételin.

Az Oktatási Hivatal korábban arról számolt be, hogy az előző évi felsőoktatási felvételin kiemelkedően nagy volt az érdeklődés a rövid ciklusú tanári mesterképzések, melyekre összesen 4977-en jelentkeztek. Ebből:

  • négy féléves tanári mesterképzésre 748,
  • három féléves tanári mesterképzésre 1814,
  • két féléves tanári mesterképzésre pedig 2415-en jelentkeztek.

Idén ez a szám azonban jócskán visszaesett; az OH adatai szerint 3226-an jelentkezett tanári mesterképzésre, tehát több mint 1000 fővel kevesebben, mint tavaly.

Első helyen 1253 fő jelölte meg valamelyik 2025 szeptemberében induló tanári mesterképzést.

A közzétett adatok alapján a négy féléves tanári mesterképzésre 665, a három féléves tanári mesterképzésre 660, a két féléves tanári mesterképzésre pedig 1901-en jelentkeztek. Ebből azt látni, hogy például a 3 féléves képzéseknél kevesebb mint a felére esett vissza a jelentkezés.

100 pontból 93 - magas ponthatárokra számíthatnak a mesterképzésre felvételizők is az idei felvételiben

Legnépszerűbb szakok

A két féléves képzések esetében a lista élén az angol nyelv és kultúra, egészségügyi és a természettudomány-környezettan szakok állnak. A három féléves képzéseknél szintén az angol nyelv és kultúra, az agrármérnök és a földrajztanár áll a top 3 helyen. A négy féléves képzéseknél a magyar nyelv és irodalom, az angol nyelv és kultúra, valamint a történelemtanár szak van legelől a sorban.

Kőkemény ponthatárokat kell megugraniuk azoknak, akik a felvételi legnépszerűbb képzéseire jelentkeztek

Érdemes megjegyezni, hogy a legtöbb jelentkezővel rendelkező szakokon is maximum 18-16 fő található és nagyon sok szakot csak 1-1 felvételiző jelölt meg.

A 2025-ös felsőoktatási felvételin pedig 821 olyan nappali tagozatos állami ösztöndíjas alapszak van, amiket senki sem jelölt meg:

 

 

Örkény tarolt a magyarérettségin - kövessétek az eseményeket kedden is matekból az Eduline-on Érettségi-felvételi Székács Linda

Örkény tarolt a magyarérettségin - kövessétek az eseményeket kedden is matekból az Eduline-on

Idén több mint 142 ezren vizsgáznak valamilyen tantárgyból. Az első kötelező tantárgyból, vagyis magyarból hétfőn középszinten 77 972 fő, emelt szinten pedig 2278 tanuló ad számot tudásáról. Folyamatosan frissülő tudósításunkban minden fontos infót megtaláltok. A magyarérettségi nap szakmai támogatását köszönjük a Budapesti Metropolitan Egyetemnek.