Hogyan lehet egy felvételizőnek két különböző pontszáma? Érettségi-felvételi
Tóth Alexandra

Hogyan lehet egy felvételizőnek két különböző pontszáma?

Ha veletek is előfordult már, hogy eltérő számokat kaptatok, amikor a pontjaitokat számolgattátok, ezt érdemes tudnotok.

Egyszerű a magyarázat: minden szakon más-más érettségi követelmények vannak, vagyis elképzelhető, hogy míg az egyik képzésen a matek- és a töriérettségi, a másik szakon a magyar- és a töriérettségi eredményét veszik figyelembe nagyobb súllyal.

Ha egy alapszakra és egy felsőfokú szakképzésre is jelentkeztetek, még könnyebben előfordulhat pontszámbeli különbség, a kétéves felsőoktatási szakképzések pontszámítási szabályai ugyanis eltérnek az alapszakokétól.

Alap-, valamint osztatlan szakok esetén a minimumponthatár 280 pont, amit az emelt szintű érettségivel, a nyelvvizsgával, illetve az esetleges szakképesítésért járó többletpontokkal együtt kell elérnetek, de más jogcímen adható többletpontot nem számíthattok bele. Felsőoktatási szakképzéseken 240 pont a minimum, viszont ebbe csak az emelt szintű érettségiért járó többletpont számítható be.

Még nem néztétek meg, hogy várhatóan hány pontotok lesz a felvételin? Akkor itt az ideje, hogy kipróbáljátok a pontszámító kalkulátorunkat. Ennek használatáról itt írtunk korábban.

A 2021-es felvételivel kapcsolatos folyamatosan frissülő cikkeinket itt találjátok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.