Milyen szempontok alapján rangsorolják a mesterképzésre felvételizőket? Érettségi-felvételi
Csik Veronika

Milyen szempontok alapján rangsorolják a mesterképzésre felvételizőket?

Ha mesterképzésre jelentkeztetek, akkor számolnotok kell azzal, hogy rátok teljesen más pontszámítási szabályok vonatkoznak, mint az alap- és osztatlan szakokra felvételizőkre.

MA- vagy MSc-szakra 2021-ben is maximum 100 pontot gyűjthettek, a minimumponthatár pedig idén is 50 - tehát, ha ennél kevesebb pontotok van, akkor sem állami ösztöndíjasként, sem önköltséges formában nem kezdhetitek meg a tanulmányaitokat mesteres hallgatóként. Azt azonban, hogy ennél a pontszámításnál mi a szabály, az egyetemek külön-külön határozzák meg, így a honlapjukról tudtok pontosan tájékozódni.

Esélyegyenlőség jogcímen maximum tíz pontot kaphattok, a többit azonban az egyetemek, főiskolák határozzák meg. Általában beleszámít a pontozásba a már megszerzett oklevél minősítése, vagy éppen átlaga, a záróvizsga eredménye, valamint mérvadó szokott lenni a felvételi vizsga - amely a legtöbb mesterszaknál kötelező - vagy motivációs beszélgetés eredménye is.

Fontos, hogy a felvételitek értékelése független attól, korábban melyik egyetemen szereztétek az okleveleteket.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.