Pontszámítás a felvételin: így "trükközhettek" a kötelező emelt szintű érettségivel Érettségi-felvételi
Eduline

Pontszámítás a felvételin: így "trükközhettek" a kötelező emelt szintű érettségivel

Nem biztos, hogy akkor jártok a legjobban, ha az emelt szintű érettségi alapján számolják a felvételi pontszámotokat - még az 50 többletponttal sem. Milyen tárgyból fogadják el az emelt szintű vizsgát az egyes szakokon, hogyan kapcsolódik ez a bemeneti követelményhez, és milyen lehetőségek vannak a pontszámítás terén? Itt vannak a tudnivalók.

A felsőoktatási felvételin az alap- osztatlan szakokon, illetve felsőoktatási szakképzéseken maximum 500 pontot szerezhettek. Ebből 100-at többletpontokkal gyűjthettek össze, 400 pont pedig a tanulmányi vagy érettségi pontokat összeadva, vagy az érettségi pontok duplázásával érhető el.

Az érettségi pontokat - a művészet és a művészetközvetítés képzési terület, az edző alapképzési szak és a művészeti jellegű osztatlan tanárképzés kivételével - két érettségi vizsgatárgy százalékos eredményéből számolják, azokat összeadva. Azt, hogy az egyes képzési területeken és szakokon milyen tárgyak vehetők figyelembe, ebben a táblázatban nézhetitek meg. A kötelezőként feltüntetett tárgyakból mindenképpen számolnak érettségi pontokat, a választhatók közül pedig annak az eredményét veszik figyelembe, amellyel a legjobb pontszám érhető el.

Miből kell emelt szinten érettségizni?

A táblázatban meg van határozva az is, hogy kell-e valamiből emelt szinten érettségiznetek, és ha igen, miből. Ez a szakos felvételi követelmény, amely nem egyenlő az általános bemeneti követelménnyel - az alap- osztatlan szakon kötelező egy emelt szintű érettségivel -, de szorosan kapcsolódik hozzá. 

Van olyan képzés, ahol ugyan követelmény egy emelt szintű, de azt bármely fel nem sorolt tárgyból tett vizsgával is teljesíthetitek. Máshol csak a felsorolt tárgyakból, egyes helyeken pedig csak azokból a tárgyakból fogadják el az emelt szintű vizsgát, amelyekből az érettségi pontokat számolják.

Hasonlóan, az általános bemeneti követelményt is azokon a szakokon teljesíthetitek bármely tárgyból tett emelt szintű érettségivel, ahol egyébként nem feltétel az emelt szintű, vagy azt bármely fel nem sorolt tárgyból is elfogadják. Itt találjátok az ilyen szakok listáját.

A pontszámítás szempontjából egy olyan tárgyból tett emelt szintűvel teljesíteni a követelményt, amelyből végül nem számolnak érettségi pontokat, elsőre furcsa lehetőségnek tűnhet, ugyanis többletpont csak ez utóbbi esetben jár az emelt szintűért.

Akkor mi értelme ennek az opciónak?

Az, hogy egyáltalán nem biztos, hogy az emelt szintű érettségiért járó többletpontokkal jobban jártok, mintha más, középszinten teljesített érettségi vizsgatárgyból számolnák az érettségi pontokat. Egyrészt 50 pont csak a legalább 45 százalékos eredményű vizsgáért jár, másrészt ha a közép- és az emelt szintű vizsga eredménye között több mint 50 százalék a különbség, a középszintű a pontszámítás szempontjából többet ér.

Két példa

Nézzük például a bölcsészettudomány képzési területhez tartozó pszichológia alapszakot. A képzési területnél azt írja a táblázat, hogy a felsoroltak közül két érettségi vizsgatárgyat kell választani, ezekből pedig egyet emelt szinten kell teljesíteni. Tehát itt nincs sok választási lehetőség: a szaknál felsorolt tárgyak egyikéből kell emelt szinten érettségiznetek, méghozzá abból, amelyből az érettségi pontokat is számolják.

Így ezután - feltéve, hogy legalább 45 százalékot értek el - mindenképpen kaptok majd többletpontot, ha pedig mindkét érettségi vizsgatárgyból emelteztek, mindkettő után jár az 50 pluszpont. Ezzel az emelt szintű vizsgával kell teljesítenetek az általános bemeneti követelményt is.

A gazdálkodási és menedzsment alapképzésen más a helyzet. A gazdaságtudományok képzési területnél sok vizsgatárgy van felsorolva, amelyek közül kettőt kell választani az érettségi pontok számításához. Ezekből ugyanakkor nem kötelező emelt szintűt tenni. A szakon ugyan felvételi követelmény egy emelt szintű érettségi, de ezt bármely felsorolt vagy fel nem sorolt tárgyból tett vizsgával is teljesíthetitek. Itt lép életbe az az opció, hogy fel nem sorolt tárgyból emelteztek, vagy ha választható tárgyból tesztek emelt szintű vizsgát, végül ne az alapján számítsátok az érettségi pontokat.

A szakon választható a matematika, a történelem és az angol is. Ha történelemből tesztek emelt szintű érettségit és 45 százalékos eredményt értek el, a matematika és az angol középszintűn viszont 98 százalékot, akkor jártok jobban, ha ez utóbbiakból számolják az érettségi pontokat. Még úgy is, hogy az emelt szintű történelemért járna az 50 többletpont, hiszen úgy az egyik 98 százalékos középszintű és az emelt szintű alapján az érettségi pontszámotok 143 lenne, amihez a többletpontot hozzáadva 193-at érnétek el. A két középszintű eredményetek alapján viszont 196 pontot kaptok.

A 2020-as felvételivel kapcsolatos összes cikkünket itt találjátok.

Felvételizőknek: ezeket kell tudnotok a minimum- és az előzetes ponthatárokról

Tudjátok, hogy mi a különbség az előzetes- és a minimumponthatár között? Talán nem mindig egyértelmű a felvételi kapcsán, hogy melyek azok a követelmények, amelyeknek biztosan meg kell felelnetek, és melyek azok, amelyek nem mindenkire vonatkoznak. Mutatjuk a két típusú ponthatárra vonatkozó szabályokat.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hirdetés