Innováció az Óbudai Egyetemen
Az Óbudai Egyetem számára kiemelt fontosságú a hallgatói innováció elősegítése, a hallgatók ösztönzése a megszerzett tudás gyakorlati alkalmazására, illetve a hallgatók, hallgatói csoportok egymás közti és a gazdasági élet szereplőivel való kapcsolatainak elősegítése, erősítése. Összeállításunk betekintést ad az elmúlt évek kiemelkedő hallgatói sikereibe.
„RECCS” Tésztahíd Építő Világbajnokság
Ezen a nemzetközi versenyen a résztvevők szigorú szabályok alapján saját tervezésű hídszerkezetet készítenek száraztésztából, és azokat terhelési próbán eltörik. A versengés élményén túl az eredményes részvétel szakmai kihívást is jelent, hiszen egy maximális teherbírású szerkezet megépítése komoly mérnöki feladat, függetlenül annak anyagától.
A világcsúcsot híd- és tartó kategóriában is az Óbudai Egyetem Bánki Karának csapata tartja közel 600 kilogrammos teherbírással.
Járműépítési versenyek
Az Óbudai Egyetem gépészmérnök hallgatói rendszeresen részt vesznek az ország járműtervezési és az azokkal való versenyzés rendezvényein. Ilyen a Shell Eco-marathon, ahol a szervezők arra ösztönözik a résztvevőket, hogy olyan járművet tervezzenek, amely a lehető legkevesebb üzemanyaggal, a lehető legnagyobb távolságot tudja megtenni. Az Alternatív Hajtású Járművek Versenyén (Széchenyi Futam) az egyetem több csapattal is képviselte magát az elmúlt években a környezetbarát meghajtások területén. A Bosch Pneumobil versenyen a sűrített levegővel hajtott járműveivel szerepelt az egyetem Bánki Kara.
Robotépítő versenyek
Az évente megrendezett Design Challenge robotépítő versenyen induló csapatoknak két hét alatt azonos alkatrészekből kell felépíteniük egy olyan robotot, amely egy előre megadott tesztpályán képes feladatokat végrehajtani.
A Design Challenge 2013 Nemzetközi Robotépítő Versenyen az egyiptomi, törökországi, mexikói, lettországi és több hazai, német induló mellett az Óbudai Egyetemet két Kandós csapat képviselte. A „robotok a természet ellen” mottójú versenyen a második helyezés mellett hallgatóink mindkét kiosztott különdíjat is elnyerték.
Robotrepüléssel kapcsolatos kutatás és fejlesztés
A Neumann János Informatikai Karon 2000-ben kezdődött a robotrepüléssel foglalkozó projekt, melynek elsődleges célja egy olyan autonóm robotrepülőgép megalkotása volt, amely képes önálló módon, előre beprogramozott útvonal végigrepülni, miközben annak mozgását folyamatosan nyomon lehet követni egy földi állomás segítségével. A projektben számos hallgató vállalt feladatokat a rendszer fejlesztésében. Ezen hallgatói munkákból OTDK I-III. helyezések születtek.
„Bejczy Antal Innovációs Emlékverseny” az Alba Regia Műszaki Karon
Az Óbudai Egyetem a leendő mérnököket már középiskolás vagy még fiatalabb korukban megszólítja, és komplex kihívások elé állítja. Ilyen eseményünk a „Bejczy Antal Innovációs Emlékverseny” az Alba Regia Műszaki Karon, melyen tavaly 12 fehérvári középiskola vett részt. Minden csapat egy-egy robotot kapott, melyek segítségével különböző feladatokat kellett megoldaniuk a diákoknak. A verseny nem titkolt célja az volt, hogy felkeltse a műszaki orientáltságú diákok figyelmét arra, hogy Székesfehérváron is elérhető a minőségi képzést és versenyképes tudást adó műszaki felsőoktatás.
A középiskolák csapatai 2015 októbere és 2016 májusa között egy weboldalon keresztül kapták meg a LEGO robotépítő készletből összeállított robottal végrehajtandó feladatokat, majd májusban nyilvános bemutatón, robot show-n mutatták be tudásukat.
euRathlon 2015 szabadtéri robotika verseny
Erik, az Óbudai Egyetem OUBOT csapat Sparus II típusú tengeralattjáró robotja kiemelkedő teljesítményt nyújtott az olaszországi Piombinoban megrendezett euRathlon 2015 szabadtéri robotika versenyen. Az Óbudai Egyetem Bejczy Antal iRobottechnikai Központ, a Neumann János Informatikai Kar és a Bio-Tech Tudásközpont kutatóiból alakult OUBOT csapata által tervezett tengeralattjáró robot a szoros mezőnyben és sokszor a merüléseket meghiúsító időjárási, vagy éppen a nem megfelelő technikai körülmények ellenére is újra bizonyította, hogy a hazai robottechnikai kutatás a világ élmezőnyébe tartozik. A csapat az előkelő 4. helyen végzett a tizenegy tagú nemzetközi mezőnyben.
A leginnovatívabb szakdolgozat
Az Óbudai Egyetemen a leginnovatívabb szakdolgozatokat is díjazzák. 2016-ban az RKK hallgatója nyerte el az első helyet közösségi terek akusztikai komfortjának javításával foglalkozó szakdolgozatával. Olyan lámpacsaládot tervezett, mely nagy nyitott terekben csökkenti a zajt, miközben hasznos és látványos kiegészítője a térnek. A prototípust saját maga legyártatta, és a dolgozathoz üzleti terv is készült, hiszen lehetséges, hogy gyártó is akad rá.
Ha felkeltettük az érdeklődésed az innovációinkkal, többet is megtudhatsz róluk az Óbudai Egyetem honlapján.