#szigor

Felsőoktatás Eduline

"Számomra ez egy oázis" - interjú a volt kultuszminiszterrel

Milyen az igazi egyetem? Bozóki Andrásnak van összehasonlítási alapja, hiszen megfordult már a világ legjobb egyetemein is, mégis azt mondja, számára a budapesti Közép Európai Egyetem az első. De beszélt még nekünk a tandíjról, a sokat kritizált bolognai-rendszerről és a diplomák elértéktelenődéséről is.

Felsőoktatás Eduline

„Azt is mondhattam volna, hogy öngyilkos leszek, de nem akartam hazudni”

Izraelben a hadseregben eltöltött idő a továbbtanulás részének számít, ennek megtagadása pedig sokak szerint egyenlő a hazaárulással, amiért letöltendő börtönbüntetés jár. Egy fiatal lány a napokban kezdi meg börtönbüntetését, melyet a sorkatonai szolgálat megtagadásáért kapott. Az izraeli tinédzserek immár mozgalomba szerveződve tiltakoznak a kötelező katonai szolgálat ellen.

Nyelvtanulás Eduline

Magyar diák egy texasi középiskolában

Zátrok Bence 18 éves, és a 2009-2010 -es tanévet tölti most az Egyesült Államokban, a texasi Forth Worth-ben. Ő foglalja most össze a tapasztalatait a helyi iskoláról, fogadó családjáról, nyelvtanulásról és még sok egyéb dologról.

Felsőoktatás Eduline

Románia a sláger a francia orvostanhallgatók között

Míg három évvel ezelőtt még csak két-három francia hallgatója volt a kolozsvári Orvos és Gyógyszerészeti Egyetemnek, idén 262-re nőtt a számuk. Az erdélyi intézmény szívesen fogadja őket és külön francia nyelvű képzést is indított számukra - írta hétvégi számában a Le Figaro című párizsi napilap.

Közoktatás Eduline

Nem büntetni, támogatni kell a fegyelmezetlen gyerekeket

Minden osztályban van legalább egy olyan gyerek, akit nehéz fegyelmezni. Nem figyel az órán, rosszalkodik, zavarja a társait, szünetekben verekszik. A tanárok nagytöbbsége büntetéssel vagy rossz osztályzatokkal „jutalmazza” az engedetlen gyerekeket. Pedig nem szigorra, hanem támogatásra és több odafigyelésre lenne szükségük.

Hiába lenne rá pénz, mégis van olyan tankerület, ahol nem mehetnek busszal kirándulni a diákok Közoktatás Kurucz Tünde

Hiába lenne rá pénz, mégis van olyan tankerület, ahol nem mehetnek busszal kirándulni a diákok

A 16. kerületi iskolákban több szülő szerint nem engedélyezi a tankerület a bérelt buszos kirándulásokat. Az Észak-Pesti Tankerület cáfol, viszont az előző tanévben csak az erre szánt keretösszeg töredékét használták fel az intézmények. Az országban máshol sem jobb feltétlen a helyzet. Vannak olyan iskolák, ahol a szülők fuvarozzák autóval a gyerekeket az osztálykirándulásra.