A PSZ további szigorításokat követel az oktatásban Közoktatás
Eduline

A PSZ további szigorításokat követel az oktatásban

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) húsz pontban foglalta össze a követeléseiket.

Tegnap már írtunk róla, hogy a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) összeszedte mivel értenek egyet és mivel nem, az iskolát érintő kormányzati döntések közül. Akkor még rengeteg volt a megválaszolatlan kérdés. Azóta kedd éjszaka megjelentek és hatályba léptek az új szabályok, viszont a szakszervezet szerint az intézkedések még így is hagynak kivetnivalót maguk után. Most ezeket szedték pontokba.

1. Követeljük, hogy a tesztelést minden oktatásban dolgozóra terjesszék ki!

2. A krónikus beteg pedagógusokat, oktatókat azonnal mentesítsék a tantermi oktatás alól!

3. A fenntartóval és a Nemzeti Népegészségügyi Központtal történt egyeztetés után az oktatási intézmények vezetői dönthessenek vírusfertőzés esetén a kéthetes bezárásról, online oktatás elrendeléséről!

4. Az általános iskolák ötödik évfolyamától vezessék be a hibrid oktatást! A csoportbontás eredményeként csökken a fertőzés esélye. (Az osztály egyik fele az egyik héten 3 napot jár iskolába, majd kettőt otthon tanul, a követező héten cserélnek.)

5. A gimnáziumokat egységesen kezeljék az online oktatásban: sokkal nagyobb munkaterhet jelent a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokban, ha a pedagógus tanteremben tanítja az alsóbb, digitálisan pedig a felsőbb évfolyamokat. Ezért javasoljuk, hogy a gimnáziumok ötödik évfolyamtól térjenek át a távoktatásra!

6. Minden 14 év alatti gyermek szülei közül az egyik kapjon állam által biztosított 100%-os távolléti díjat abban az esetben, ha gyermeke karanténba kerül vagy megbetegszik koronavírus-fertőzésben!

7. A GYED-en, GYES-en lévő, valamint otthoni munkát végző szülők gyermekei esetében függesszék fel a kötelező óvodáztatást! Az ideiglenes felfüggesztés ne járjon a normatíva csökkenésével az óvodákban, a járvány enyhüléséig!

8. Az állam munkáltatóként tartsa be a Munka törvénykönyve és a munkavédelmi törvény előírásait a védőfelszerelések biztosításáról (maszk vagy műanyag álarc, illetve gumikesztyű) az oktatási intézményekben!

9. Követeljük, hogy megfelelő létszámú alkalmazottat biztosítsanak a fertőtlenítések elvégzésére az óvodákban, iskolákban az óraközi és egyéb szünetekben!

10. A PSZ követeli, hogy a túlmunkákat hóvégi elszámolással azonnal fizessék ki, függesszék fel az eseti helyettesítésre vonatkozó jogszabály alkalmazását!

11. Követeljük, hogy a tantermi oktatást és óvodai csoportban nevelést végző pedagógusok, és a nyitva tartó kollégiumok nevelőtanárai, a gyermekvédelemben feladatot ellátó dolgozók részére veszélyességi pótlékot állapítsanak meg, bérük 20% százalékát!

12. A 2020. év folyamán online oktatást végző pedagógusoknak, oktatóknak egyszeri 100 000 forintos támogatást fizessenek az otthonról végzett munka elősegítésére!

13. A tanfelügyeletet és a pedagógusok minősítését online végezzék, és ne függesszék fel!

14. A helyi tanterveket, a tanmeneteket vizsgálják felül a digitális oktatás idejére a továbbhaladáshoz szükséges kötelező minimum megállapítása érdekében!

15. A 250 óra tanulói hiányzás szabályát függesszék fel!

16. A 486/2020. (XI. 10.) Korm. rendeletben szereplő utazási kedvezményt terjesszék ki a szociális szférában és az oktatásban dolgozókra is! (Ez azt jelenti, hogy ne csak az egészségügyben dolgozók, hanem a szociális szférában és oktatásban dolgozók is ingyenesen utazhassanak a tömegközlekedési eszközökön.)

17. A kormány biztosítsa a tanodák további zavartalan működését!

18. A közelgő középiskolai felvételik szabályait ideiglenes jelleggel, de azonnal át kell alakítani a járvány miatt, és nyilvánosságra kell hozni. Ne az utolsó pillanatban értesüljenek a szabályok változásáról a diákok, a szülők, a pedagógusok!

19. A felnőttképzési tanfolyamok és az online oktatás összehangolásáról egyértelmű miniszteri intézkedést vár a PSZ!

20. Követeljük, hogy a felnőttképzések felfüggesztése ne jelentse a résztvevők juttatásainak esetleges megszűnését!

Még csak mától lépett életbe a távoktatás, az viszont már most látszik, hogy a szülőket is megosztja a döntés, miszerint 14 éves kor alatt, azaz az általános iskolások számára az eddigiekben megszokottak szerint folytatódik a tanítás, ezért egyre több szülő dönt úgy, hogy kiveszik a gyermeküket az iskolából.

Friss felmérés: ilyen hatása lehet a tudásotokra a világjárvány

Egy friss kutatás szerint a diákok többségének visszaesett az iskolai tudása a koronavírus-járvány alatt, és sokaknál a szociális készségek fejlődése is megsínylette a bezártságot.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hirdetés