A volt kancellár lett a Debreceni Egyetem rektora
Dr. Bács Zoltán volt az egyetlen pályázó.
Dr. Bács Zoltán volt az egyetlen pályázó.
Szerinte ez meggátolta volna, hogy "máskor hasonló helyzet alakuljon ki."
Harmadjára sem jött össze az új rektor megválasztása.
Prof. Dr. Kocziszky Györgyöt Dr. Kucsera Tamás Gergely váltja, aki korábban többek között a Magyar Nemzeti Bank elnöki főtanácsadójaként is dolgozott.
A szenátus az egyetem élére ügyvivő rektort nevezett ki, de ilyen pozíció a felsőoktatási törvényben nem szerepel. A helyzetet bonyolítja, hogy a MOME-nak több mint egy éve szabályosan kiválasztott rektorjelöltje is van.
A szenátus 25 fő támogatása és 2 fő tartózkodása mellett választották meg az új vezetőt.
27 igennel, 3 nemmel és 1 tartózkodással az egyetem szenátusa megszavazta a rektor felmentését kedden délután.
A rektor állítása szerint a hallgatói tüntetések időszaka jelentős károkat okozott a családjának.
Interjúzott a KISS és az Iron Maiden tagjaival, húsz évig versenyszerűen judózott, rendszeresen előad külföldi egyetemeken, nem mellesleg pedig nyolc éven keresztül vezetett egy hazai egyetemet. Heidrich Balázzsal, a Budapesti Gazdasági Egyetem leköszönő rektorával beszélgettünk.
Az egyetem szerint csak a rektor megváltozott munkajogi státuszát akarták rögzíteni, de lehetséges, hogy így oldanák meg, hogy akár három cikluson át is hivatalban maradjon a jelenlegi rektor.
Április 30-án az egyetem hallgatói és munkatársai előtt mutatkozik be.
Dr. Andor György közgazdász professzor megbízatása 5 évre szól.
A 2025-ös országos kompetenciamérésen összességében javultak a diákok történelemből elért eredményei, ám az ötödikeseknél komoly visszaesés látszik: 2024-hez képest átlagosan 47 képességponttal gyengébb eredményt értek el. Minden más évfolyamon viszont legalább 32 ponttal jobb teljesítményt mértek, mint egy évvel korábban. Egy nagydobosi iskola, túlszárnyalva az országos átlagot, messze a legjobbak között teljesített a 6. évfolyamos felmérésen.