Ügyvezető rektor vezeti a MOME-t, de jogilag ilyen pozíció nem is létezik Felsőoktatás
Kurucz Tünde

Ügyvezető rektor vezeti a MOME-t, de jogilag ilyen pozíció nem is létezik

A szenátus az egyetem élére ügyvivő rektort nevezett ki, de ilyen pozíció a felsőoktatási törvényben nem szerepel. A helyzetet bonyolítja, hogy a MOME-nak több mint egy éve szabályosan kiválasztott rektorjelöltje is van.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (MOME) a szenátus március 3-án 70 százalékos többséggel Kovács Csaba Ybl-díjas építészt, egyetemi tanárt jelölte az egyetem ügyvezető rektori pozíciójára – írja a hvg.hu.

A szenátus ezt követően megerősítő bizalmi szavazást tartott, ahol több mint 90 százalék támogatta Kovács jelölését. A kinevezéshez azonban még az egyetemet fenntartó, Böszörményi-Nagy Gergely vezette alapítvány jóváhagyása szükséges.

Az ügyvivő rektor meg akarja erősíteni az egyetemi autonómiát, és feladata lesz a szenátus és a kuratórium közötti együttműködés kereteinek kialakítása, valamint a következő rektori pályázat előkészítése

– áll a szenátus közleményében. Kovács megbízatása az új rektor beiktatásáig, de legkésőbb 2026 őszéig tart.

A helyzet jogi szempontból is kérdéses, mivel „sem a felsőoktatási törvény, sem a MOME alapító okirata és SZMSZ-e nem ismeri az ügyvezető rektor fogalmát” – nyilatkozta az oldalnak Matheidesz Réka vezérigazgató. Az alapító okirat szerint a rektori tisztség pályázat útján tölthető be, azonban ebben az esetben nem volt nyilvános pályázat.

A jogszabályok azt rögzítik, hogy ha a rektori pozíció betöltetlen, a rektorhelyettesek veszik át a feladatokat. Azonban a MOME-n mind Koós Pál rektor, mind helyettesei lemondtak.

„Az egyetemen jelenleg nincs olyan személy, aki a rektori pozíció betöltetlensége esetén a rektori feladatokat elláthatná” – írta Matheidesz Réka. A szenátus ezért kérte a fenntartót, hogy a rektori pozíció betöltetlenségének idejére nevezze ki Kovács Csabát megbízott rektornak.

A Helsinki Bizottság azonban más állásponton van, hiszen már 2023 novemberében a szenátus egy szabályos és átlátható pályázati folyamat során Vargha Balázst választotta rektorjelöltnek Koós Pállal szemben, 17:14 arányban.

Vargha tavaly decemberben bírósághoz fordult, hogy megvizsgálják, jogszerűen járt-e el a kuratórium, amikor a szenátusi szavazás eredményével ellentétesen Koós Pált jelölte rektornak. Más értelmezések szerint azonban Koós kinevezése jogszerű volt, hiszen a szenátus szentesítette azt, így a 2023-as rektorválasztás lezárult, és Vargha nem tekinthető most jelöltnek.

 

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium? Érettségi-felvételi Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium?

2026. február 19-ig kell leadnotok a középiskolai jelentkezéseteket, de még nem vagytok biztosak abban, hogy milyen iskolatípus lenne számotokra a legjobb választás? Nem vagytok egyedül: sok család számára komoly dilemmát jelent, hogy maradjon-e a diák az általános iskolában nyolcadikig, vagy érdemesebb már korábban gimnáziumba váltani. Új középiskolai kisokosunkban végigvesszük a legfontosabb lehetőségeket – ebben a részben a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokat mutatjuk be.