Lemondott a Columbia Egyetem első női rektora Felsőoktatás
Gál Luca

Lemondott a Columbia Egyetem első női rektora

A rektor állítása szerint a hallgatói tüntetések időszaka jelentős károkat okozott a családjának.

Az egyetem őszi félévének kezdete előtt pár héttel, váratlanul lemondott Minouche Shafik, a Columbia Egyetem rektora – írja a The Guardian.

"Ez egy olyan zűrzavaros időszak volt, amikor nehéz volt legyőzni az eltérő nézeteket a közösségünkben”

nyilatkozta a lemondása kapcsán Shafik, majd hozzátette, a nyár folyamán volt ideje gondolkodni, és arra a döntésre jutott, hogy „a továbblépése ezen a ponton a legjobb lesz annak érdekében, hogy az egyetem leküzdhesse az előtte álló kihívásokat.”

A lemondott rektor 2023 júliusában kezdte meg hivatali idejét a Columbián, amivel ő lett az első nő, aki a rangos egyetem élére került.

Az elmúlt időben számos kritika érte Shafikot. Tavasszal számos amerikai egyetemen szerveztek palesztinpárti diáktüntetéseket, amelyek egyik központjának tekintették a Columbia Egyetemet.

Miután az egyetem campusának egy részét elfoglalták a hallgatók, a volt rektor a New York-i rendőrség beavatkozását kérte, amelynek következtében számos tüntetőt tartóztattak le. Ezenkívül azzal is megvádolták, hogy nem sikerült biztosítania a zsidó diákok biztonságát.

Shafik bejelentése néhány nappal azután érkezett, hogy az iskola megerősítette, három dékán is lemondott miután becsmérlő szövegeket írtak egy egyetemi beszélgetés során a zsidó életről és az antiszemitizmusról.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.