Így számolják a pontokat a mesterszakos felvételin
Ha mesterképzésre jelentkeztek, érdemes előre megismerkedni a pontszámítás szabályaival, hiszen a rendszer több ponton is eltér az alapképzéses felvételitől.
Ha mesterképzésre jelentkeztek, érdemes előre megismerkedni a pontszámítás szabályaival, hiszen a rendszer több ponton is eltér az alapképzéses felvételitől.
Legkésőbb hétfőn közzéteszik a felvételi tájékoztatóikat a középiskolák, amikből többek között az is kiderül majd, hogyan számolják a felvételizők pontjait. Mutatjuk, mik a lehetőségek.
Iskolánként eltérhetnek a módszerek.
Mutatjuk, ez pontosan mit jelent.
Mutatjuk, milyen lehetőségeitek vannak, ha önhibátokon kívül valami balul sült el.
Az Oktatási Hivatal az egyik felvételizőnek küldött levelében úgy fogalmazott, hogy lehet, de a rendszer mégis mást mutat.
Még most is lehet jelentkezni olyan budapesti nyári táborokba, amelyeken ingyen, vagy csak az étkezés kifizetésével részt vehetnek a gyerekek. Aggódtok, hogy nem vesznek fel egyetemre? Összegyűjtöttük, mit kell tudni a pótfelvételiről.
Bár az E-felvételi rendszerének automatikusan a magasabb pontszámot kell figyelembe vennie van, hogy valami hiba csúszik a kalkulációba. Mutatjuk, hogy mit tehettek, ha úgy látjátok egy másik kalkulációval jobb pontokat szerezhettek.
Az ügyintézési időszak vége előtt jó, ha ezt felelevenítitek, amikor a pontjaitokat számolgatjátok.
Sokan tapasztalják, hogy az E-felvételiben még mindig nem látszik az emelt szintű érettségiért járó 50 intézményi többletpont – pedig már közeledik az ügyintézési időszak vége. De vajon baj ez?
Idén vajon másként lesz?
Bár az ügyintézési időszak július 9-én véget ér, a pontjaitok még utána is változhatnak a rendszerben.
A 2025-ös országos kompetenciamérésen összességében javultak a diákok történelemből elért eredményei, ám az ötödikeseknél komoly visszaesés látszik: 2024-hez képest átlagosan 47 képességponttal gyengébb eredményt értek el. Minden más évfolyamon viszont legalább 32 ponttal jobb teljesítményt mértek, mint egy évvel korábban. Egy nagydobosi iskola, túlszárnyalva az országos átlagot, messze a legjobbak között teljesített a 6. évfolyamos felmérésen.