#mentorprogram

Közoktatás MTI

1200 hetedikest mentorálnak egyetemisták a következő tanévtől

Megnyílt a Tanítsunk Magyarországért program első nyári tábora Nyíregyházán, a kezdeményezés keretében a következő tanévtől mintegy 1200 hetedik osztályos kisdiákot mentorál majd több mint háromszáz egyetemi hallgató - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Közoktatás MTI

Egyetemisták mentorálnak jövő szeptembertől általános iskolásokat

Tanítsunk Magyarországért! elnevezéssel a társadalmi felzárkózást és érzékenyítést célzó program indul - jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára. A program része, hogy egyetemisták mentorálnak 7 és 8 osztályos iskolásokat, amiért havi 30 ezer forintos ösztöndíjat kapnak.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.