LEGO-val a robotikában - program a jövő műszakis diákjai számára Közoktatás
Gál Luca

LEGO-val a robotikában - program a jövő műszakis diákjai számára

Idén harmadik éve kezdi meg újra közös munkáját az NI és a HelloWorld Oktatási és Fejlesztés Egyesület. A partneri együttműködés keretén belül a Debrecen környéki iskolákban a diákok a FIRT LEGO Leauge robotikai közösséghez csatlakozhatnak.

Az NI amerikai cég 10 millió forinttal támogatja az iskolákat a program keretében. Céljuk a 4-16 éves korosztály LEGO építőkockákkal való fejlesztése és általa a jövő munkaerőpiacára való felkészítése.

A kezdeményezés azért volt kiemelt jelentőségű, mivel az NI Hungary Kft. ügyvezető igazgatója szerint egyre kevesebb fiatal választja a műszaki és természettudományi pályát. Ebben segít a program, amelynek köszönhetően a diákok tanulmányaik alatt élményszerű logikai és programozási ismereteket kapnak. A folyamat során olyan megoldandó helyzetekkel találkozhatnak, amik az ipari környezetben is felmerülhetnek problémaként.

A program kiemelt figyelmet fordít a STEM – természettudomány, technológia, matematika, mérnöki – tudományok, valamint a soft skillek – prezentációkészség, problémamegoldás, csapatmunka – megismerésére és elsajátítására.

A 2021-ben indított együttműködés már 10 Debrecen környéki iskolában fut. Az első éves tapasztalatok alapján a csapatok egyre jobb eredményeket érnek el. Magyarországon több mint 320 gyereknek a 81 százaléka számolt be arról, hogy a foglalkozás során megtanulta, hogyan kell robotokat tervezni és programozni. Mindemellett a gyerekek több mint 70 százaléka jobban megkedvelte az oktatott tárgyakat.

 

 

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.