#felzárkóztatás

Felsőoktatás Tarnay Kristóf Ábel

Még nem tettek csodát a kistelepülésekre kihelyezett egyetemi központok, de talán kár is erre várni

2016-ban indult el idehaza az első közösségi felsőoktatási képzési központ Hatvanban, azzal a céllal, hogy a kisebb településeken megtartott egyetemi képzések majd segítenek felzárkóztatni a hátrányos régiókat. Annyit elérhettek ezek az intézmények, hogy egy-egy cég nem hagyta ott a környéket, ám az általunk megkérdezett oktatáskutató elmondása alapján ennél jóval mélyebb problémákat kell megoldani a diplomások arányának növeléséhez.

Érettségi-felvételi Tarnay Kristóf Ábel

Az angol képzésen tanulók magukkal hozott biológiatudásában a legnagyobbak a különbségek

A magyar mellett a német programon is mérsékeltek a különbségek a diákok előzetes tudásában, de éppen azért tartanak nem kötelező felzárkóztató kurzusokat, hogy az előképzettségben meglévő eltéréseket is ki lehessen egyenlíteni – erről is beszélt lapunknak a pécsi egyetem orvosi biológiai intézetének igazgatóhelyettese. A mai biológia érettségi nap szakmai támogatását köszönjük a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának.

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.