2016-ban indult el idehaza az első közösségi felsőoktatási képzési központ Hatvanban, azzal a céllal, hogy a kisebb településeken megtartott egyetemi képzések majd segítenek felzárkóztatni a hátrányos régiókat. Annyit elérhettek ezek az intézmények, hogy egy-egy cég nem hagyta ott a környéket, ám az általunk megkérdezett oktatáskutató elmondása alapján ennél jóval mélyebb problémákat kell megoldani a diplomások arányának növeléséhez.

„A KFKK képzései iránt elsősorban a munka vagy család mellett tanulni vágyók érdeklődnek, akik számára a helyben maradás mind a munkahelyi elfoglaltság, mind a családi élet szervezése miatt nagyon fontos, továbbá lehetőséget biztosít azon fiatalabb korosztály számára a továbbtanulásra, akik megélhetésüket szűkebb lakókörnyezetükben tervezik” – írta kérdésünkre a Debreceni Egyetem M. Tóth Ildikó Sajtóközpontja a közösségi felsőoktatási képzési központokról (KFKK).

Ilyen központ először Hatvanban indult 2016-ban, azóta működik ilyen például Kisvárdán, Nyírbátorban és Tatán is. Indulásuk előtt a kormánysajtó azt írta, az egyetemvárosoktól messzebb fekvő kisebb településeken elindított képzések új lehetőséget jelentenek majd a hátrányos helyzetű régiók versenyhelyzetének javítására.

Ezek nem új egyetemi karok, hanem meglévő egyetemek képzéseinek lényegében a „kihelyezett” változatai, vagyis egy helyi épületbe „járnak le” valamelyik intézményből órákat tartani, és itt BA/BSc szintű diplomákat lehet szerezni, illetve néhány helyen felsőfokú szakképzést. Az ilyen formában is oktató intézmények közt ott van a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Budapesti Gazdasági Egyetem, a Debreceni Egyetem, az Óbudai Egyetem és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem is.

Hét évvel az indulásuk után kísérletet tettünk arra, hogy megnézzük, mennyire vált be az elképzelés. Mindez nem volt könnyű, számos ilyet működtető intézményt és önkormányzatot is megkerestünk, akik nem válaszoltak (lásd keretes írásunkat).

Szótlanok

Több központot működtető egyetemet és önkormányzatot is megpróbáltunk megkeresni, de nem igazán jártunk sikerrel. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemtől azt a választ kaptuk, hogy nem kívánnak nyilatkozni a témában, a Budapesti Gazdasági Egyetemtől, hogy „sajnos most nem alkalmas az időpont az interjúra”. Az Óbudai Egyetem, illetve a tatai önkormányzat nem válaszolt megkeresésünkre, a hatvanitól azt az információt kaptuk, hogy érdemi választ a Bosch-sal kell egyeztetniük, ami időigényes, végül ők kérésünkre a létszámadatokat elküldték, ezt cikkünkben fel is használtuk.

Nem mennek el a cégek

„Ilyen rövid idő alatt még nem tett csodát a KFKK intézménye. Azonban a KFKK-oknak sok szerződéses partnere van a lokális munkaerőpiacon, így nagy szerepet játszhat abban, hogy egy adott cég, vállalat nem hagyja el a települést, a régiót vagy az országot”

– összegez Tóth Dorina Anna oktatáskutató. Szerinte, ha a vállalat diplomás munkaerőt szerez magának, akkor fejlődhet, az önkormányzatok harcoltak is azért, hogy felsőoktatás jöjjön a településükre. „Tehát a KFKK-nak bizonyára van egy céget megtartó és fejlesztő ereje, ami hozzájárul a régió versenyképességének megtartásához, s ha fejlődik a cég, akkor a fokozásához is” – fogalmaz.

Arra a kérdésünkre, hogy a KFKK-k végső soron nem a helyi nagyobb cégek képzőhelyei-e, Tóth úgy válaszolt, igyekeztek alkalmazkodni az igényeikhez, és bizonyos helyeken duális képzésben oktatóként vagy gyakorlati helyszínnel részt is vesznek, mégis bizalmatlansággal vagy érdektelenséggel találkozott ennek kapcsán cégeknél. Az általa megkérdezett vállalatok saját dolgozóikat nem is küldték még ezekbe a központokba tanulni.

Profitálni azonban profitáltak a képzésekből, van arra is példa, hogy a gyakorlati képzőhely alkalmazta is a frissen diplomát szerzett munkavállalót – osztja meg. Hozzátéve: „Ismét más megközelítést ad az a példa, hogy az egyik településen működik egy kórház, a település KFKK-jában diplomás ápolókat képeznek. Ez esetben a kórház jelentős részt vállal a gyakorlati képzésben és teljes mértékben fel tudja tölteni az üres diplomás ápolói pozícióit a végzettekkel.”

Így nehéz hallgatókat gyűjteni

A hatvani önkormányzat kérdésünkre küldött egy adatsort, amelyből tudjuk, hogy az ottani központ hat év alatt összesen 352 embert mozgatott meg, noha a településen a BGE és a BME is kínál kitelepült képzéseket.

Tóth Dorina Anna ezzel kapcsolatos kérdésünkre azt reagálta: ebből nem tudja megítélni, hogy vajon csak ekkora az érdeklődés vagy ez a befogadóhely kapacitásából is fakad. Szerinte ugyanakkor képzés-specifikus az ilyen központok létszáma. Hozzáteszi, hogy az alacsony létszám oka a hallgatótoborzás nehézségeiben is keresendő.

„Idősebb, atipikus életkorú hallgatók, akiknek családja, munkája van, helyhez kötöttek. Ők azok, akiknek a KFKK a kitelepüléssel lehetőséget teremt belépni a felsőoktatásba. Az általam vizsgált települések KFKK-jait főként ilyen hallgatók választották. Azok, akik frissen érettségiztek, jellemzően Budapesten és Debrecenben folytatták tanulmányaikat, tehát kevesen maradtak otthon olyanok, akik potenciális hallgatói lehetnek a KFKK-nak” – számol be. Vagyis ez az intézmény jellegéből adódóan éppen olyanok körében próbál jelentkezőket gyűjteni, akik ritkán vágnak neki az egyetemi éveknek.

Üres falak

„Ma már a felnőttképzésnek egyre kisebb része az első diploma megszerzésére irányuló képzés, a nagyobbik része a második diplomát célozza” – teszi hozzá Polónyi István oktatáskutató, aki az egészet „felsőoktatáspolitikai humbugnak” tartja, ami azt mutatja meg, a helyi politikai lobbik mennyire befolyásolják a magyar felsőoktatás-politikát, hiszen a településvezetők elmondhatják, hogy felsőoktatást hoztak a városba. A KFKK-k ugyanis első diploma szerzését célozzák meg, ami elvileg érthető cél lenne, hiszen nálunk az uniós átlaghoz viszonyítva alacsony az egyetemi végzettséggel rendelkezők aránya. Polónyi szerint azonban a kihelyezett képzéseken alacsony színvonalú diplomát lehet szerezni, de akik ezt megszerzik, azok sem biztos, hogy helyben maradnak.

„Ezeken a településeken pap sincs, nem csak tanító meg diplomások, az értelmiséget megtartó erőt pedig nem lehet rossz színvonalú felsőoktással pótolni”

– fogalmaz.

Korábban írtunk arról, hogy a felsőoktatásba történő továbbtanulásban óriási szerepet játszik, hogy az ember az ország melyik területén él – elvileg épp ezt hivatott áthidalni a rendszer. Ám Polónyi István szerint ez a megoldás nem működik. „A felsőoktatás felzárkóztató szerepét maga az intézmény adja, az ottani kutatók és oktatók. Itt üres falak jönnek létre, amelyek közül hiányzik az a szellemi erő, aki az adott régióba innovációt hozhatna” – véli. Ehelyett azt, hogy az automatizációval vagy éppen a mesterséges intelligencia elterjedésével egyre több munka igényel már diplomát, szerinte kollégiumépítésekkel és a regionális egyetemek fejlesztésével lehetne megoldani. „A környéken három egyetem is van – Nyíregyházán, Debrecenben és Miskolcon –, ami el tudná látni Kisvárdát vagy Salgótarjánt. Ezek a regionális igényeket bőven ki tudják elégíteni, sőt: zömében ők csinálják a kihelyezett tagozatokat is” – fogalmaz Polónyi. Ám úgy látja, ehhez szükség van például felzárkóztató programokra is, hogy aztán a kis településeken élő fiatalok elmenjenek mondjuk a régiós egyetemekre tanulni.

„Itt gyerekek nincsenek, azok a felnőttek pedig, akiket ezekben a központokban tanítanak, nem fognak már mondjuk a mesterséges intelligenciához érteni. Abból, hogy egy tanársegéd kimegy hozzájuk havonta háromszor, olyan tudás nem származik, ami a régió felzárkóztatását elősegítheti” – összegez. Hozzáteszi: a kisebb települések könyvtáraiban nemigen elérhetők a szakirodalmi könyvek. „Mitől lennének ezek szellemi műhelyek, ha ezekben az intézményekben legfeljebb egy titkárnő ül, senki más? Egy olyan intézmény lehet felzárkóztató hatású, aminek van egy kisugárzása a környezetre, innovációs kapcsolattal” — fogalmaz. A rendszer egyetlen értelmének azt látja, hogy a helyiek kapcsolatot teremtenek az egyetemmel, de szerinte ezt kihelyezett tagozat nélkül, például középiskolások felkészítésével is el lehetne érni.

Igazságtalan?

Polónyi István felidézi: a Magyar Akkreditációs Bizottság annak idején több okból is kifogásolta a rendszert, ennek egyike volt, hogy ezek részidős képzések. „A magyar részidős képzések pedig oktatási csalások. Kevés olyan ország van, ahol harmad- vagy negyedannyi kontakt óraszámmal, fele-harmadannyi kredittel azonos értékű diplomát adnak ki, mint a nappali tagozaton. Ez a kommunista történelem »vívmánya« és a lobbi nem hagyja kiirtani” – fogalmaz. Márpedig a kitelepült képzési központoknak nincsen nappali tagozata – teszi hozzá. Tóth Dorina Anna szerint azonban ezek a képzési időt tekintve nem rövidebbek a képzést tartó felsőoktatási intézmény azonos szakjának képzési idejénél. „Természetesen több képzés indul esti, illetve levelező tagozatokon, erre azonban többnyire lehetőség van a gesztor intézményben is” – teszi hozzá.

Mélyebb probléma

Polónyi István szerint mivel a világ abba az irányba halad, hogy az egyetemet végzettek huszonévesen megszerzik az első diplomájukat, tévút, hogy az arányukat a 30 felettiek bevonzásával próbálják meg növelni. „A felsőoktatási továbbtanulás a szocializáció miatt sem halasztható. Már a vidékről, szakközépiskolából bekerülő diákok is kevésbé szocializáltak a felsőoktatáshoz, ez az ember 27-28 éves kora körül még jobban elvész. Aki már hozzászokott ehhez a világhoz, az már meg tudja szerezni később is a második diplomáját, de az elsőnél ez jellemzően nem működik. A továbbtanulási arányok szerint 20-22 évesen még vannak továbbtanulók, utána radikálisan elkezd csökkenni. Ez törvényszerű, hiszen az ember állást talál, családot alapít ” – hangsúlyozza.

Ebből pedig az következik, hogy valakit alapvetően az érettségiig kell meggyőzni, hogy menjen egyetemre. Ha ez egyáltalán opció – a diplomások arányának a növeléséhez tehát jóval mélyebb kérdések kezelésére van szükség, nem elég alapítani néhány kihelyezett intézményt kisebb városokban.

Az ugyanis, hogy ki megy felsőoktatásba, hatalmas mértékben meghatározza a családi háttere. „A diplomás szülői háttérrel bíró huszonévesek körében több mint négyszer gyakoribb az oktatásban való részvétel, ezáltal a magasabb iskolázottság és a kedvezőbb társadalmi-foglalkozási pozíciók elérésének lehetősége, mint a maximum alapfokú végzettségű szülők gyermekeinek körében” – olvasható az egyik erről szóló tanulmányban. Az oktatáskutató azt mondja: ez a fajta „kasztosodás” a középiskolában kezdődik, a diákok mintegy harmada már nem is szerez érettségit, tehát semmi esélye továbbtanulni. Például azért, mert nincs is a településen érettségit adó középiskola. De a többiek harmada sem tud rendesen írni-olvasni-számolni. „Vagyis a kérdést nem kihelyezett tagozatokkal lehet kezelni, hanem a magyar közoktatási rendszert rendbe kéne tenni, meg kéne szüntetni a diákok érettségi nélküli, korai szakképzésbe terelését és a radikálisan nagy különbségeket az oktatási rendszerben” – summázza Polónyi István.

„Az általam vizsgált KFKK-ok településein élő tanulók oktatási eredményessége messze elmarad az országos átlagtól, egyetértek abban, hogy az általános iskolai oktatásra szükséges minél nagyobb hangsúlyt fektetni. A társadalmi mobilitás mozgatórugója az oktatás. De fontos kiemelnem, hogy nem kell mindenkinek egyetemre mennie, viszont a KFKK kitelepülése lehetőséget ad a belépésre azoknak, akik nem tehették meg korábban – financiális, magánéleti, bármilyen egyéb okból – azt, hogy felsőoktatásba vegyenek részt” – összegez Tóth Dorina Anna. Hozzátéve: a témában írt doktorijában négy ilyen intézményt vizsgált, és arra jutott, az implementáció jól ment és azóta is, 2016-2017 óta töretlen sikerrel működnek, ezzel csökkentve az esélyegyenlőtlenséget, lehetőséget adva a felsorolt potenciális hallgatóknak. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy a felsőoktatást is irányító Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) hogyan értékeli ezeknek a központoknak az eddigi teljesítményét, ám múlt előtti hét szerda óta nem kaptunk választ.

Frissítés

Cikkünk megjelenése után elküldte válaszát a KIM. Ám annak ellenére, hogy arra is kíváncsiak voltunk, mik az ilyen központokkal a tapasztalatok, sikerült-e a hátrányos helyzetű régiók helyzetén érdemben javítani, leírásuk jórészt csak körbeírja a működési modellt. Idézzük: „A közösségi felsőoktatási képzési központok olyan intézmények, amelyek közösségi alapú felsőoktatási lehetőségeket kínálnak hátrányosabb helyzetű régiókban. Ezek az intézmények általában a hagyományos egyetemektől vagy főiskoláktól eltérően olyan alternatív oktatási modellt alkalmaznak, amely hangsúlyozza a közösségi részvételt, a gyakorlati tapasztalatokat és a helyi közösség igényeinek megfelelően. Ilyen intézmények jelenleg Hatvanban, Kisvárdán, Nyírbátorban, Sátoraljaújhelyen és Tatán működnek.”

(Kiemelt kép: Nyírbátor Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ, Facebook. A kérdéseinkre nem válaszoló egyetemek közöttt cikkünk korábbi változatából benne maradt a debreceni is, mely közben válaszolt, ezt idéztük is – a tévedést korrigáltuk.)