#béremelés_2024

Közoktatás Tornyos Kata

Fejlesztendőtől a kiemelkedőig: ilyen lesz majd a fizetést befolyásoló pedagógusértékelés

Minden tanárt a saját főnöke értékel majd szeptembertől, ezen fog múlni a fizetésük is. Az erről szóló rendelet április elején jelent meg, így több mint egy év találgatás után tisztázódott, hogy mire számíthatnak azok a pedagógusok, akik aláírták a státusztörvényt. Lapunknak Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmányi tagja fejtette ki a rendelettel kapcsolatos aggályaikat.

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban Campus life Kurucz Tünde

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban

1956. október 23-án délelőtt még megtartották az órákat a BME-n, az ELTE rektori tanácsa kiállt a diktatúra ellen tüntetést szervező hallgatók mellett és az egyetem oktatói a diákokkal együtt vonultak a békésnek induló demonstráción, mely végül az ÁVH sortüze után a Magyar Rádió épületének elfoglalásához vezetett.