Júniustól akár a 900 ezer forintot is elérheti majd a romániai tanárok bruttó fizetése Közoktatás
Székács Linda

Júniustól akár a 900 ezer forintot is elérheti majd a romániai tanárok bruttó fizetése

Mutatjuk a Romániában élő pedagógusok fizetésemelésének részleteit.

Két részletben, a közoktatásban dolgozók számára összesen 19,4 és 20,4 százalék közötti összeggel, az igazgatóké és aligazgatóké több mint 36 százalékkal, a felsőoktatásban dolgozók fizetése pedig 15-21 százalékkal nő majd 2024-ben Romániában - számolt be róla az Agerpres hírügynökség alapján a Transtelex.

A román kormány a csütörtöki ülésén fogadta el a  tanügyi alkalmazottak jövő évi bérezését szabályozó sürgősségi rendeletet. Ligia Deca oktatási miniszter szerint a béremelés első lépésére már január elsejével érvénybe lépett. A közoktatásban dolgozók bére ekkor 13 százalékkal, a felsőfokú végzettségű kezdő tanárok fizetése 12,6 százalékkal nő, az iskolák vezetőinek bére pedig "átlagon felül" emelkedik, eléri majd a bruttó 12 533 lejt (964 ezer forint)  a túlterheltségért járó stresszpótlékkal együtt.

A miniszter azt is hozzátette, hogy a közoktatásban dolgozó tanárok a tevékenységük és felkészültségük függvényében az alapbérük bizonyos hányadának megfelelő illetményekre jogosultak. Az osztályfőnöki illetmény 10 százalékos, a pedagógusi teljesítményért járó illetmény 25 százalékos lesz, míg a szimultán oktatásért az alapbér 7-20 százaléka, a különleges nevelési igényű gyerekek oktatásáért pedig annak 15 százaléka jár.

A közoktatásban dolgozó tanárok továbbá bérpótlékokra is jogosultak. A "stresszpótlék" 10 százalékos lesz, a vidéken oktató pedagógusoké 3-20 százalék közötti, a pedagógusi gyakorlatokat irányító tanárok pótléka pedig 10-25 százalék között lesz meghatározva.

Mindezek alapján Deca szerint egy felsőfokú végzettségű, II. fokozatú, 15-20 éves szolgálati idővel rendelkező tanár alapfizetése 6947 lejről (534 ezer forint) 2024 júniusára 8296 lejre (638 ezer forint) emelkedik. Ez összesen 19,4 százalékos emelést jelent, amiből 12,6 százalék esedékes januárban. A stresszpótlékkal és az osztályfőnöki illetménnyel együtt viszont az említett tanár júniusi bruttó alapfizetése már 9566 lej (736 ezer forint) lesz, a teljesítményért járó illetménnyel együtt pedig a bruttó bér 11 735 lejre emelkedik (903 ezer forint).

Az Edupedu.ro ugyanakkor hozzáteszi, hogy a sürgsségi rendelettel és a korábbi ígéretekkel ellentétben a kezdő tanárok bére 6789 lej (522 ezer forint) helyett csak 6446 (496 ezer forint) lejre nő júniusig. A tanügyminiszter szerint a 6789 lejes ígéret teljesítésére csak az egységes bértörvény elfogadásakor lesz lehetőség, de addig is „decens” fizetést biztosítanak a kezdő tanároknak.

Emlékeztetőképp: a romániai pedagógusok 2023. májusa és júniusa között kezdtek sztrájkba, Bukarestben több tízezren tüntettek és az érettségi vizsgákat is halasztani kényszerültek miatta.

 

Keressük Budapest legszebb egyetemi könyvtárát! Campus life Gál Luca

Keressük Budapest legszebb egyetemi könyvtárát!

Ha egyetemista vagy, biztos megvannak a kedvenc helyeid a kampuszon: ahol jó leülni a szaktársakkal két óra között, meginni egy kávét vagy akár együtt tanulni. De van egy hely, ami mindenki életében közös pont: a könyvtár. Itt sosem érzi egyedül magát az ember, hiszen legyen szó egy nyugis délutánról vagy épp vizsgaidőszakról, mindig körülvesznek a jegyzetekbe és könyvekbe merülő hallgatótársak.