#agglomeráció

Közoktatás Eduline

Újabb iskola építését fújta le a kormány

Szada után Kistarcsán sem épül meg az új iskola. Pedig a Budapest szomszédságában lévő településre az elmúlt években nagyon sokan költöztek, így szükség lenne a háromszintes iskolaépületre.

Közoktatás Csik Veronika - Szabó Fruzsina

Rengeteg a diák, sorra nyitják a magániskolákat Budapest agglomerációjában

Egymás után nyílnak új alapítványi és magániskolák Budapest agglomerációjában, ahol szinte az összes település „kinőtte” meglévő, évtizedek óta működő iskoláit. Az elmúlt húsz évben rengeteg család költözött ki Gödre, Budaörsre, Solymárra, Budakalászra és Pest megye többi városába, így ma már nemcsak az állami általános iskolákban van tumultus, sok a jelentkező a magánintézményekben is. Még úgy is, hogy a szülői hozzájárulás havi összege 100-120 ezer forint körül mozog.

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából Campus life Gál Luca

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából

Ahogy minden ősszel, idén is eljött az idő, amikor visszalépünk egy órát az időben, és megkezdődik a téli időszámítás. Ez az apró változás nemcsak a faliórákat, hanem a mindennapi életünket, alvási szokásainkat és hangulatunkat is befolyásolhatja. De miért is vezették be eredetileg az óraátállítást, és vajon van-e még értelme a 21. században?