Újabb iskola építését fújta le a kormány Közoktatás
Eduline

Újabb iskola építését fújta le a kormány

Szada után Kistarcsán sem épül meg az új iskola. Pedig a Budapest szomszédságában lévő településre az elmúlt években nagyon sokan költöztek, így szükség lenne a háromszintes iskolaépületre.

A hvg.hu szúrta ki Juhász István, Kistarcsa polgármesterének posztját a Facebookon. Ebben arról írt, hogy a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.-től kapott levelet, amelyből kiderül: a szervezetet az építési és beruházási miniszter, azaz Lázár János arról tájékoztatta, hogy „a beruházás megvalósításához forrás biztosítására jelenleg nem kerül sor”.

A döntést a levél szerint annak a felülvizsgálatnak az eredménye alapján hozták meg, amelyet „a Magyarország szomszédságában zajló háború idején a rezsicsökkentés megvédése és a honvédelmi célok teljesítése érdekében szükséges intézkedésekről szóló (...) kormányhatározat szerint rendeltek el”.

Kistarcsára sokan költöztek ki Budapestről, így a meglévő iskola mellett szükség lenne egy újabbra.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.