40 milliárdból épül diáknegyed Dunakeszin Közoktatás
Eduline

40 milliárdból épül diáknegyed Dunakeszin

A 40 milliárdos költségvetésből két középiskola, sportcsarnokok és uszoda is épül Dunakeszin..

Alsó hangon 40 milliárdból épül diáknegyed Dunakeszin, az épületeket a környék más településeivel közösen használják majd - írja a Forbes.

A tervek között két gimnázium, sportcsarnokok és egy uszoda építése is szerepel, a terveket még 2020-ban mutatták be.

 

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.