#Thaisz_Miklós

Közoktatás Eduline

Ha nem rendezik a pedagógusok bérét, ugyanaz lesz a helyzet, mint 2002-t követően?

Ha rövid időn belül nem történik meg a pedagógusok bérének rendezése, ugyanaz lesz a helyzet, mint 2002-t követően, amikor volt egy egyszeri nagyarányú béremelés, amely rövid időn belül inflálódott – mondta Thaisz Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának volt főosztályvezetője, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítványának ügyvezető igazgatója.

Felnőttképzés Eduline

Nem ritka, hogy a diákok fele már decemberben-januárban otthagyja a szakközépiskolát

A szakgimnáziumok, és általában a hazai szakképzés sem úgy teljesít, ahogy azt a 2015-ös átszervezéskor mindenki remélte. Hiába fektetnek az érintett állami intézmények komoly energiát a szakképzési reformba, a tehetséges diákok a gimnáziumokat választják, a szakképző intézményekben pedig továbbra is nagy a lemorzsolódás – véli az Emmi volt köznevelési stratégiai főosztályvezetője, aki szerint úgy tűnik: a szülők és tanulók a valós érdekeik helyett gyakran még mindig presztízsszempontok alapján döntenek.

Közoktatás Eduline

Balognak nem kell lemondania, de mindenki felelős?

A kormányzatnak elsősorban a saját felelősségével kell foglalkoznia, még akkor is, ha alapvetően a pedagógusokon múlik az oktatási rendszer sikeressége - mondta a Magyar Nemzetnek Thaisz Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatási államtitkárságának közelmúltban távozott főosztályvezetője.

Közoktatás Eduline

Minden, amit a szakgimnáziumokról tudni érdemes

2016 szeptemberében nagy változások történtek a közoktatásban. A korábbi szakiskolákat szakközépiskolának hívják, a korábbi szakközépiskolák pedig szakgimnázium nevet kapták. Közeleg a középiskolai felvételi, sok szülő most szembesül a változásokkal. Mi változott, mi maradt? Megmutatjuk.

Közoktatás eduline/mti

Az Emmi reagált a civil követelésekre

A civil közoktatási platform követelései szerepelnek a köznevelési kerekasztal munkacsoportjainak témái között, ezért azt továbbra is ott tárgyalná a kormány - reagált az Emberi Erőforrások Minisztériuma a szerveződés 12 pontjára.

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből Közoktatás Gál Luca

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből

A 2025-ös országos kompetenciamérésen összességében javultak a diákok történelemből elért eredményei, ám az ötödikeseknél komoly visszaesés látszik: 2024-hez képest átlagosan 47 képességponttal gyengébb eredményt értek el. Minden más évfolyamon viszont legalább 32 ponttal jobb teljesítményt mértek, mint egy évvel korábban. Egy nagydobosi iskola, túlszárnyalva az országos átlagot, messze a legjobbak között teljesített a 6. évfolyamos felmérésen.