Hétórás munkanapot vezetnének be egy európai országban
A balkáni ország kormánya így csökkentené a súlyos munkaerőhiányt.
A balkáni ország kormánya így csökkentené a súlyos munkaerőhiányt.
Elmaradt a tanítás szerdán az összes montenegrói általános és középiskolában, valamint bezárták az óvodákat is azt követően, hogy 41 iskola kapott elektronikus levelet arról, hogy robbanószerkezetet helyeztek el az épületében - közölte a montenegrói közszolgálati televízió.
Még egy ország hozta meg a döntést: Montenegróban is hagyományos formában indul a tanév.
A járványügyi helyzet nem indokolja a vizsgák elhalasztását.
Míg a környező országok közül egyre többen állnak át digitális tanrendre és döntenek az iskolák teljes vagy részleges bezárása mellett, itthon nem született olyan döntés, ami lakatot tenne az iskolakapukra.
Csütörtökön visszaülhetnek az iskolapadokba a diákok.
A horvát tanterv másolatát adták át sajátként a montenegrói oktatási minisztérium egyik munkacsoportjának tagjai, ezért távozniuk kellett posztjukról - jelentette a podgoricai közszolgálati televízió (RTCG).
„A hagyományos dolgozat olyan, mintha mindenkinek ugyanazt a cipőt kellene hordania" – vallja Barbarics Márta, aki ahelyett, hogy sztenderdizált dolgozatokat íratna, mindenkit saját magához képes értékel. Az év végi jegy nem az osztályzatok átlagától, hanem az év folyamán szerzett pontoktól függ.