Óriási plágiumbotrány robbant ki, szégyenkezhet az oktatási minisztérium Montenegróban Közoktatás
MTI

Óriási plágiumbotrány robbant ki, szégyenkezhet az oktatási minisztérium Montenegróban

A horvát tanterv másolatát adták át sajátként a montenegrói oktatási minisztérium egyik munkacsoportjának tagjai, ezért távozniuk kellett posztjukról - jelentette a podgoricai közszolgálati televízió (RTCG).

A munkacsoport az általános iskolai testnevelésórákra vonatkozó részt másolta át a szomszédos országtól. A horvát oktatási reformot Zágráb még nem léptette életbe, a módosításokon körülbelül ötszáz szakértő dolgozott. 

A plágiumra éppen a horvát program készítői hívták fel a figyelmet, akik szerint a montenegrói szakértői csoport engedély nélkül másolta át a horvát tanterv testnevelésre, történelemre, földrajzra és a montenegrói nyelv tanítására vonatkozó részeit. 

Az érintettek tagadják, hogy átmásolták volna a szomszédos ország interneten is megtalálható oktatási programját, azt azonban elismerték, hogy vannak "hasonlóságok" a testnevelést érintő részeknél. Szerintük ez azért történhetett meg, mert a horvát kollégáik nem tüntették fel a program kidolgozása során használt szakirodalmat, és "feltehetően a montenegrói munkacsoport is abból dolgozott". 

A montenegrói kormány és a podgoricai ügyészség is foglalkozik az üggyel a közeljövőben. A podgoricai parlament június végén fogadta el az oktatás reformjára vonatkozó törvényeket, az új tanterveket ezek figyelembevételével kell kidolgozni. A módosítások után a várakozások szerint a diákok versenyképesebb tudást szerezhetnek már az általános és a középiskolákban is.

Óriási botrány robbanhat ki: plagizálással vádolják a világhírű énekest

Az amerikai Slate Magazin 20 hasonlóságot állapított meg Bob Dylan Nobel-beszéde és egy diákok által használt weboldal szövegei között - adta hírül szerdán a BBC News. A Slate internetes magazin elemzése szerint Bob Dylan plagizálhatta a Nobel-díj átvételéhez írt beszédét, amelyhez felhasználhatta a SparkNotes online platform szövegeit.

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban Campus life Kurucz Tünde

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban

1956. október 23-án délelőtt még megtartották az órákat a BME-n, az ELTE rektori tanácsa kiállt a diktatúra ellen tüntetést szervező hallgatók mellett és az egyetem oktatói a diákokkal együtt vonultak a békésnek induló demonstráción, mely végül az ÁVH sortüze után a Magyar Rádió épületének elfoglalásához vezetett.