16 magyar diák 40 nívós amerikai és kanadai egyetemtől kapott felvételi ajánlatot
Nekik már csak azt kell eldönteni, hogy melyik egyetem ajánlatával élnek.
Nekik már csak azt kell eldönteni, hogy melyik egyetem ajánlatával élnek.
A nemzetközi tematikus esszéverseny a női egyenjogúságra és a nők társadalomban való szerepvállalásának fontosságára hivatott felhívni a figyelmet.
Érkeznek a felvételi ajánlatok Angliából.
Akár az egész életüket megváltoztathatja egy ilyen lehetőség, mégis azok nem értesülnek róla, akiknek a leginkább szüksége van rá. Hátrányos helyzetű diákok jelentkezését várja a Milestone Intézet, de akár a tanáraik, pártfogóik is ajánlhatják őket.
Folyamatosan érkeznek a felvételi ajánlatok az Egyesült Államokból.
Somos Emma a klímaváltozás és a gazdasági elit kapcsolatát kutatja, miközben a diáktársaiért is felelős a világ egyik legjobb egyetemén.
Az esszéjét az „Az ember nem lázadhat a társadalom ellen a szabadság elérése érdekében – a szabadság a függés által valósul meg" idézet köré építette.
Kevesebb mint három hét múlva, augusztus 7-én elkezdődik az idei Sziget Fesztivál, ami idén is olyan előadókat hoz Magyarországra, mint Stormzy, Sam Smith, Halsey, Louis Tomlinson, Bebe Rexha és Skrillex. A zenei programok mellett azonban napközben számos kreatív és érdekes lehetőség áll rendelkezésetekre és várja majd, hogy felfedezzétek őket. Főleg, ha több napra érkeztek és esetleg háromnapos vagy heti bérletet váltotok a rendezvényre.
Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, és a Váci Piarista Gimnázium végzőse is bejutott a francia Sciences Po Intézetbe.
Bíró Hanna, a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium és a Milestone Intézet diákja a szeptembert a finnországi Aalto Egyetemen kezdi.
Középiskolásként egy évet már az USA-ban tanult Markovics Áron, a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium és a Milestone Intézet diákja, akit ösztöndíjjal vettek fel a Dartmouthra. Áronnal többek között arról beszélgettünk, hogy miért szeretne Amerikában tanulni, hogyan készült a felvételire és felnőttként hol szeretne dolgozni.
Markovics Áron a Dartmouth College hallgatójaként folytatja a tanulmányait szeptembertől.
Mikor lesz az őszi szünet, az érettségi és a központi írásbeli a 2025/2026-os tanévben? A Belügyminisztérium rendelettervezete alapján összegyűjtöttük a legfontosabb dátumokat.