Újraindulhat a kecskeméti campus építése: 15 milliárdos beruházást terveznek
Új tendert írtak ki a félbehagyott egyetemi campus megvalósítására.
Új tendert írtak ki a félbehagyott egyetemi campus megvalósítására.
A Magyar Nemzeti Bank alapítványa valamelyest csökkentette ezzel a tartozását, de így is több mint 100 milliárd forinttal tartozik az NJE alapítványának.
Több mint százmilliárd forint tűnt el a Neumann János Egyetemért Alapítvány kezeléséből, amelyből egy új campus és városrész épült volna Kecskeméten. A grandiózus fejlesztés helyén azonban ma is csak félbemaradt építkezések és meg nem valósult tervek állnak.
Kreatív ötletekkel álltak elő Kecskeméten, hogy kifejezzék felháborodásukat az egyetem alapítványának befektetési botránya ügyében.
A történtekre a tankerület is reagált.
Két diáklány verekedni hívta, majd megrugdosta és fejbe is vágta egy kecskeméti iskola diákját. Az esetről egy harmadik személy felvételt is készített.
A Tanítanék Mozgalomnak köszönhetően most az is értesülhet a mém miatt kirúgott kecskeméti kollégista ügyéről, aki eddig esetleg nem hallott róla.
Fekete Giorgio egy hétvégi kecskeméti koncertjén beszélt a photoshopos botrányról.
A Kecskeméti Szakképzési Centrumban is problémákat okoz az energiaválság - az igazgató hétfőn jelentette be a megszorításokat.
Idén egyre több város szervezi meg a tavaly kimaradt ponthatárvárókat, Pécsen és Kecskeméten is lesz buli.
A város polgármestere Facebook-oldalán számolt be a tömeges tesztelések eddigi eredményeiről.
Óriástojással és mozgó előadóteremmel jött létre egy új innovatív campus Kecskeméten, a Neumann János Egyetem új Gazdaságtudományi Kara részére.
Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.