Újraindulhat a kecskeméti campus építése: 15 milliárdos beruházást terveznek Felsőoktatás
Gál Luca

Újraindulhat a kecskeméti campus építése: 15 milliárdos beruházást terveznek

Új tendert írtak ki a félbehagyott egyetemi campus megvalósítására.

Megjelent a kecskeméti egyetemi campus beruházásának második ütemére vonatkozó nyílt közbeszerzési felhívás – írja a Kecsup.

A pályázatot a Neumann János Egyetemért Alapítvány tulajdonában lévő Wepmark Holding Kft. írta ki. A társaság a hirdetmény megjelenésétől számítva a jogszabályban előírt 30 napon belül várja a hazai és nemzetközi piaci szereplők jelentkezését.

A tender az „Intelligens CAMPUS Oktató-Kutató Központ és Kollégium” projekt kivitelezésének befejezésére irányul. A feladat magában foglalja a 600 hallgató elhelyezésére alkalmas két kollégiumi épület és az innovációs központ befejezését, a külső területek rendezését, valamint egy gyalogos-felüljáró megépítését is.

A Kecsup értesülései szerint ez azt is jelenti, hogy az eredetileg hat épületet tartalmazó fejlesztési tervből végül mindössze négy valósulhat meg.

A beérkezett pályázatok közül a három legjobb ajánlattevőt választják ki, velük kezdődnek meg a tárgyalások a kivitelezés és a szerződés részleteiről. Az eredményhirdetés várhatóan 2026 januárjában lesz. A kiírás szerint a munkaterület átadásakor a biztosítási összegnek el kell érnie a 14 milliárd forintot, a lap információi szerint pedig a beruházás összértéke mintegy 15 milliárd forint lehet.

A tender alapján a kivitelezőnek 14 hónap áll majd rendelkezésére az épületek befejezésére, így a campus 2027-ben készülhet el, és ekkor válhat használatba.

Mint arról korábban beszámoltak, augusztusban derült ki, hogy a Pallas Athéné Alapítvány vagyonkezelője, az Optima Zrt. átadta a Wepmark Kft.-t a Neumann János Egyetemért Alapítványnak. A tranzakcióval az egyetemhez került a Wepmark tulajdonában lévő, 2,5 milliárd forintra értékelt telek, valamint a rajta álló, 13,5 milliárd forint értékű, de befejezetlen épületegyüttes is.

A Wepmark eredeti tervei szerint a cég nemcsak a teljes új campust, hanem a „Tudásváros” nevű városrészt is felépítette volna, amelyet az egyetem később bérelhetett vagy megvásárolhatott volna. A nagyszabású elképzelés azonban végül nem valósult meg: a Tudásváros-projekt el sem indult, a campus pedig jelenleg félkészen áll.

 

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.