Gyűlnek a vidéki helyszínek: újabb két eseményt hirdettek meg Érettségi-felvételi
Csik Veronika

Gyűlnek a vidéki helyszínek: újabb két eseményt hirdettek meg

Idén egyre több város szervezi meg a tavaly kimaradt ponthatárvárókat, Pécsen és Kecskeméten is lesz buli.

Arról már korábban írtunk nektek, hogy idén az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Lágymányosi campusán lesz a ponthatárváró buli. A belépés most is ingyenes, a programok még nem nyilvánosak, de várhatóan most is lesznek koncertek, egyetemi standok és hatalmas csocsó-partik július 22-én csütörtökön délután háromtól. A lényeg azonban este lesz:

8-tól kivetítőn nézhetitek a felvételi ponthatárokat.

De nem csak Budapesten bulizhattok. Július 22-én Pécsett is tartanak ponthatáros bulit, méghozzá a Széchenyi téren. A program délután 5-től indul, lesznek játékok és utolsó pillanatos felvételi tájékoztatók is. A lényeg itt sem marad el, lesz közös ponthatárvárás: 8 órakor itt is kivetítik majd az idei ponthatárokat. A hivatalos eseményt itt találjátok.

Csak védettségivel

A szervezők több eseménynél is kiemelték: az idei ponthatárvárókon a belépéskor igazolnotok kell, hogy beoltottak benneteket vagy korábbi betegség miatt védettek vagytok. Ezt most is védettségi igazolvánnyal vagy a hivatalos appal tehetitek majd meg.

Kecskeméten idén először szerveznek ponthatárváró bulit. Július 22-én, csütörtökön a Domb Beachre várnak mindenkit, koncertekkel és délutáni strandolással. Mivel a program a városi strandon lesz, a belépőért regisztrálnotok kell majd - írja a Facebook-esemény.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.