Az ország legjobb gimnáziuma is közzétette nyílt napjainak időpontjait
Mutatjuk a dátumokat.
Mutatjuk a dátumokat.
Véget értek az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntői. Megnéztük, hogyan teljesítettek a versenyeken a HVG 2025-ös rangsora alapján az ország legjobb gimnáziumai.
Egészen döbbenetes eredmények születtek.
2023-ban vesztegetés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Az ügyben érintett akkori igazgató cseréjének okát csak feltételezni lehet.
Mintegy 19 607 végzős- vagy tizenegyedik osztályos diák mérettette meg magát idén legalább egy tantárgyból az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen. Megnéztük, hány diák jutott be a döntőbe a HVG 2023-as középiskolai rangsora alapján az ország öt legjobb gimnáziumából.
A vád szerint kenőpénzért cserébe vettek fel diákokat az ország egyik legjobb középiskolájába.
Mint kiderült a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen már nyomoznak az idén kirobbant vesztegetési ügyben.
Az V. kerületi Eötvös József Gimnázium az ország egyik legjobb középiskolája, a rendszerszintű problémák azonban ezt az intézményt sem kerülik el.
Ma kezdődött a kirúgott tanárok pere, elsőként Törökné Pethő Erzsébet a Vörösmarty Mihály Gimnázium tanára és Kapin Lilla, az Eötvös József Gimnázium tanára ügye kerül a bíróság elé.
Letette az amerikai felvételi vizsgának számító SAT-t, bekerült a világ nyolcadik legjobb egyetemére, ráadásul társaival együtt több tucat megmozdulást szervezett a tanárok és az oktatás helyzetének javításáért – ilyen volt Strbka Anna elmúlt egy éve. Az Eötvös József Gimnázium és a Milestone Intézet végzősével tervekről, felvételiről és generációja első demokráciaélményéről is beszélgettünk. Sőt az is kiderült, miért érdekli a Princetont, milyen dalt választana élete zenei aláfestésének.
A gimnázium felvételijével kapcsolatban a napokban jelent meg egy hangfelvétel, azonban az iskola eddig nem reagált a vádakra.
Vesztegetés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság, megvizsgálják azt a hangfelvételt, amelyet a Metropol tett közzé arról, hogy a budapesti Eötvös József Gimnázium igazgatója és az iskolához tartozó Reáltanoda Alapítvány vezetője pénzért vehettek fel olyan diákokat, akik pontszámuk alapján nem tudtak volna bekerülni.
Egyre több iskola vezeti be a szabadszedéses menzát, amelynek köszönhetően a diákok maguk dönthetik el, mit és mennyit szeretnének enni. Ez nemcsak az étkezési élményt javítja, hanem a kidobott étel mennyiségét is jelentősen csökkenti. Sok helyen azt tapasztalják, hogy a rendszer bevezetése után többen fizetnek be az iskolai étkezésre, köztük olyanok is, akik korábban nem éltek ezzel a lehetőséggel.