Több tanár is felmond az ország egyik legjobb gimnáziumában Közoktatás
Székács Linda

Több tanár is felmond az ország egyik legjobb gimnáziumában

Az V. kerületi Eötvös József Gimnázium az ország egyik legjobb középiskolája, a rendszerszintű problémák azonban ezt az intézményt sem kerülik el.

Többen is benyújtották a felmondásukat az ország egyik élvonalbeli gimnáziumában - értesült róla a Telex.

„Az utolsó csepp a pohárban a státusztörvény lebegtetése. Ez nyilvánvaló megalázása a tanároknak. Újabb és újabb elemek kerülnek bele, bebetonoznak vitatott részeket: ilyen a 24-re felvitt kötelező heti óraszám. Tovább csökken a tanárok és az iskolák autonómiája” – mondta a Telexnek Szeiman József, az egyik érintett, földrajz-történelem szakos pedagógus.

Szeiman úgy látja, a tanárok, diákok és szülők közötti kapcsolat, valamint az intézmény és a pedagógusok közötti kapcsolat szempontjából az Eötvös József Gimnázium eddig ideális volt, ennek ellenére úgy gondolja, a kormány egyáltalán nem törekszik az oktatás problémáinak megoldására, továbbá azt is szívesen "kipróbálná" milyen megélni a fizetéséből.

A tanár arra már nem is lát esélyt, hogy a közoktatásban helyezkedjen el, beleértve az alapítványi és egyházi iskolákat, amik egyébként nem tartoznak a tankerületek alá, a kerettanterv és az érettségi követelményei viszont ott is ugyanolyanok. Ez arról árulkodik, hogy valóban rendszerszintű problémáról van szó, ami túlmutat csak az intézményeken vagy az intézmények típusán.

A kormányzat kompromisszumkészségére nem is lehet számítani, hiszen onnan nem a meghallgatás szándéka érződik, helyette „démonizálják a hivatását elhagyó tanárokat

- véli a pedagógus, aki a lapnak azt mondta, bár több lehetősége is van, jelenlegi élethelyzete a hivatása feladásáról szól, amit gyászként él meg.

 

Több tízezer forintos támogatásokat kaphatnak a diákok a 2025/2026-os tanévben  Közoktatás Gál Luca

Több tízezer forintos támogatásokat kaphatnak a diákok a 2025/2026-os tanévben

Szeptemberben indul a 2025/2026-os tanév, a rászoruló fiatalok számára pedig több országos és önkormányzati ösztöndíj is elérhető. Ezeknek a programoknak nem pusztán az a céljuk, hogy anyagi segítséget adjanak a tanulóknak, hanem hogy valódi esélyt biztosítsanak számukra a tanulmányaik befejezésére: legyen szó középiskolai felvételiről, érettségiről vagy szakmaszerzésről, illetve a felsőoktatásban való helytállásról. Mutatjuk, milyen lehetőségekből választhatnak a diákok, és milyen feltételekkel igényelhetők a különböző támogatások.