Kihallgattak egy gyanúsítottat az Eötvös József Gimnázium korrupciós ügyében Közoktatás
Székács Linda

Kihallgattak egy gyanúsítottat az Eötvös József Gimnázium korrupciós ügyében

A vád szerint kenőpénzért cserébe vettek fel diákokat az ország egyik legjobb középiskolájába.

Befolyással üzérkedés bűntette miatt egy személyt gyanúsítottként hallgatott ki az ügyészség az Eötvös Gimnáziumot érintő korrupciós ügyben - írta meg a Magyar Nemzet.

Korábban az Eduline-on is beszámoltunk arról, hogy tavaly januárban nyilvánosságra került egy olyan hangfelvétel, amiben a Metropol szerint az hallható, hogy egy szülő az Eötvös József Gimnáziumhoz tartozó Reáltanoda Alapítvány kuratóriumi elnökével, Kálmán Gáborral arról beszélget, hogy a gyerekének nem sikerült teljesítenie az ország egyik legjobb gimnáziumának felvételi követelményeit, ellenben félmillió forintot már kifizettek annak érdekében, hogy a nyolcszoros túljelentkezés ellenére a gyereknek biztos helye legyen az intézményben. A beszélgetés során több alkalommal is elhangzik az intézmény igazgatójának, Moss Lászlónak is a neve.

A Magyar Nemzet most azt írja, megkeresésükre a Központi Nyomozó Főügyészség azt a tájékoztatást adta, hogy a az alárendeltségébe tartozó Fővárosi Nyomozó Ügyészség „az Eötvös Gimnáziumhoz köthető társadalmi szervezet egy tagját gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett befolyással üzérkedés bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki azért, mert arra hivatkozott, hogy pénzért elintézi egy gyermek felvételét az oktatási intézménybe”.

A nyomozás érdekeire tekintettel több információt nem közöltek.

Az intézmény egyébként a HVG 2024-es középiskolai rangsorában is előkelő helyen szerepel. A rangsort az alábbi cikkünkben nézhetitek meg:

 

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.