Nem is olyan ördögtől való a négynapos iskolai hét? Van, ahol már évek óta működik Campus life
Csik Veronika

Nem is olyan ördögtől való a négynapos iskolai hét? Van, ahol már évek óta működik

Spanyolországban ismét előkerült a négynapos munkahét kérdése, miután a kormány elfogadott egy kísérleti projektet. Vajon az iskolákban is megállná a helyét ez a rendszer?

A világjárvány alatt ismét előtérbe került a munkahelyi kiégés, valamint a munka és a magánélet egyensúlyának nagyon fontos kérdése - írja a Guardian. Spanyolországban ezért kísérleti jelleggel ugyan, de az érdeklődő vállalatok bevonásával bevezethetik a négynapos munkahetet.

Gondoltad volna?

Az 1919-es, 44 napos barcelonai sztrájk után Spanyolország volt az egyik első ország, ahol nyolc órában korlátozták a napi munkaidőt.

A négynapos munkahét ötlet persze nem újkeletű. Régóta foglalkoznak vele több országban is, Új-Zélandtól kezdve Németországon át, az Egyesült Államokig.

Az iskolákban is felmerült az ötlet. Korábban például az egyik colorádói tankerületben vezettek be rövidebb munkahetet, persze itt nem a kísérletezés volt az elsődleges cél. Az államban a magyarországi helyzethez hasonlóan szintén tanárhiánnyal küszködtek akkoriban. 2018-ban ezért bevezették, hogy hétfőnként nincs tanítás a diákoknak. A tankerület honlapja alapján ezt a heti beosztást azóta is követik. Az amerikai iskolákban gyerekek hétfőnként sem maradnak felügyelet nélkül. Az intézmények ugyanis költségtérítés mellett vállalják a gyerekek felügyeletét, ha arra igény van.

Anyagi haszonnal is jár a rövidebb iskolahét: Peach megyében - egy korábbi kutatás szerint - például a négynapos iskolahét bevezetése 76 százalékkal csökkentette a helyettesítési költségeket, 35 százalékkal az utazási költségeket.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hirdetés