Fizetésemelés 2025: a legtöbb cégnél nem éri el a 10 százalékot Pályakezdés
Kurucz Tünde

Fizetésemelés 2025: a legtöbb cégnél nem éri el a 10 százalékot

Idén a szakszervezetek szerint 5-7 százalékos béremelés lehet a reális.

A tavalyi nagy béremelési hullám után, idén jóval kisebb fizetésemelésre számíthatnak a munkavállallók - írja a Portfolió.

2024-ben a fizetések átlagosan 10 százalékkal emelkedtek, a minimálbér pedig 15 százalékkal nőtt. Ehhez képest 2025-ben a minimálbér 9 százalékkal, a garantált bérminimum 10 helyett csak 7 százalékkal emelkedik. Emiatt a versenyszférában is óvatosabbak a munkáltatók.

„Több munkáltató induló béremelési ajánlata 3-4 százalék között mozog” – nyilatkozta a portálnak Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke.

Mészáros Melinda, a LIGA Szakszervezetek elnöke kiemelte, hogy ehhez képest a munkavállalók igényei jóval magasabbak, hiszen az alapvertő élelmiszerek egyre drágábbak, így a megélhetési költségek is egyre magasabbak.

Jogos a dolgozóknak az az érzete, hogy szeretnék a béreiket ehhez igazítani

– tette hozzá Mészáros.

A szakszervezetek szerint komolyabb konfrontáció nélkül 5-7 százalékos béremelés lehet a reális, az exportra (is) termelő vállalatoknál dolgoznak, akár 9-10 százalékos fizetésemelésre számíthatnak a gyenge forint miatt.

 

 

Már csak egy hónap van a nyárból – hogyan segíthetünk a gyerekeknek visszarázódni az iskolai rutinba? Közoktatás Gál Luca

Már csak egy hónap van a nyárból – hogyan segíthetünk a gyerekeknek visszarázódni az iskolai rutinba?

Egy hónap maradt hátra a nyárból. Ez gyerekszemmel még rengeteg időnek tűnhet, azonban a szülőknél ilyenkor már felmerülhet a kérdés: mikor és hogyan érdemes visszaállni a megszokott iskolai hétköznapokhoz. Hogyan ne kelljen a gyerekkel túl nagy váltásnak megélni a nyári szünet végét? Budavári Eszter pedagógiai szakpszichológussal beszélgettünk.