Egy év alatt megugrott azoknak a magyaroknak a száma, akik bruttó másfél milliónál többet keresnek Pályakezdés
Kurucz Tünde

Egy év alatt megugrott azoknak a magyaroknak a száma, akik bruttó másfél milliónál többet keresnek

Az MNB idén is közzétette az inflációs jelentését, amiből kiderült, hogy mennyit kerestek 2023-ban a magyarok.

Fontos kiemelni, hogy az MNB a NAV járulékadatbázisa alapján számolt, amiben többek között benne vannak az idénymunkások vagy éppenséggel a részmunkaidőben dolgozók, akik lejjebb húzzák az átlagot - szúrta ki a Telex.

Az adatokból látszik, hogy a magyar dolgozók 3,6 százaléka közmunkás, 5,1 százaléka a minimálbért, míg 7,9 százaléka a garantált bérminimumot vitte haza. A dolgozók nagy része a garantált bérminimum felett, de bruttó másfél millió forint alatt keresett, értelemszerűen ebben a sávban minél magasabb egy fizetés, annál kevesebbeknek járt.

2022-höz képest elmondható, hogy 21-ről mintegy 17 százalékra csökkent azoknak az aránya, akik a garantált bérminimum és a minimálbér között kerestek. Ehhez képest a legalább bruttó másfél millió forintos fizetések aránya 2,3 százalékról 3,4 százalékra növekedett.

A legjobban kereső diplomákkal az alábbi cikkünkben foglalkoztunk.

 

 

 

Központi írásbeli 2026: itt vannak a korábbi évek negyedikes feladatlapjai és megoldókulcsai matekból Közoktatás Kurucz Tünde

Központi írásbeli 2026: itt vannak a korábbi évek negyedikes feladatlapjai és megoldókulcsai matekból

2026. január 24. - bár még messzinek tűnik, de ezen a napon írják a nyolcosztályos gimnáziumba készülő negyedikesek is a központi írásbelit magyarból és matekból. Mivel a feladatsor szerkezetében nagyon hasonlít most is a korábbiakra, ezért mutatjuk az elmúlt három év feladatlapjait és megoldókulcsait matekból.