Az államtitkár szerint a szakmával rendelkező fiatalok nagyobb eséllyel indulnak az életben Pályakezdés
Eduline/MTI

Az államtitkár szerint a szakmával rendelkező fiatalok nagyobb eséllyel indulnak az életben

"Egy szakma mindenképpen kell", amelyre később lehet építeni középfokú és felsőfokú végzettséget, illetve nyelvtudást; a szakmával rendelkező fiatalok nagyobb eséllyel indulnak el az életben - mondta a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára kedden Budapesten.

Bodó Sándor államtitkár a napokban rendezett szakmai kiállításon az MTI-nek elmondta, nem kell, hogy már az általános iskola végén a diákok meg tudják mondani, hogy pontosan milyen szakmát akarnak választani, de célszerű lenne, ha legalább már az irányt meg tudnák határozni.

Biczi Orsolya, a Miniszterelnökség miniszteri biztosa arra hívta fel a fiatalok figyelmét, hogy olyan szakmát válasszanak, amellyel el tudnak helyezkedni és amelyből meg is tudnak élni itt Magyarországon. Hozzátette, az országban ma már valóságos verseny folyik a vállalatok között a jó szakemberekért és ez a tendencia a jövőben is folytatódni fog.

Ahogy beszámoltunk róla, szeptember 30-án megjelent az Országos Képzési Jegyzék módosításáról szóló kormányrendelet, amely radikálisan lecsökkentette a szakképzésben 2020. szeptember 1-jétől megszerezhető szakmák számát. A legtöbbet pedig csak iskolai rendszerű képzésben, azon belül pedig csak nappali vagy esti tagozaton lehet majd megszerezni, minimum két év alatt - iskolarendszeren kívüli, vagyis tanfolyami formában nem. A szakgimnáziumok új neve technikum, a szakközépiskoláké pedig szakképző iskola lesz.

Azonban ha nem jelenik meg újabb szakmalista, csökkenni fog a felnőttképzésben indított tanfolyamok száma, az iskolai rendszerű képzésben pedig az esti tagozat jelentősége nőhet meg. Ugyanakkor még nagyon sok a kérdőjel - mondta a Felnőttképzők Szövetségének elnöke az Eduline-nak a szakképzési rendszer 2020 szeptemberében élesedő átalakításával kapcsolatban.

Itt a teljes lista: ilyen OKJ-s képzések közül válogathattok jövőre

Szeptember 30-án megjelent az Országos Képzési Jegyzék módosításáról szóló kormányrendelet, itt a teljes lista, milyen képzéseket tanulhattok 2020. szeptember 1-jétől.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.