Iskolautcák létrehozásába fogna a BKK Közoktatás
Rodler Lili

Iskolautcák létrehozásába fogna a BKK

A létrehozandó speciális útszakaszok célja, hogy biztonságos, nyugodt és egészséges környezetet teremtsenek a reggeli és délutáni időszakban a gyerekeknek és a családjaiknak.

A jövőben úgynevezett iskolautcák létrehozását tervezi oktatási intézményeknél a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), az iskolák bejárata előtti utca érintett szakaszán a reggeli érkezéskor és a délutáni távozáskor csak gyalog vagy mikromobilitási eszközökkel lehetne közlekedni – közölte csütörtökön az MTI.

Ez a megolás egyébként két évvel korábban a Trefort utcában megvalósult.

A programot nemzetközi szinten nagy elégedettség övezi és a hazai példa is kifejezetten hasznosnak bizonyul mind környezetvédelmi, mind balaesetvédelmi szempontból. Ez főleg abban nyilvánul meg, hogy a reggeli és délutáni órákban a gyerekek és a családjaik biztonságosabban tudják megközelíteni az iskolákat, és jelentősen csökkenne az intézmények környékén mért levegőszennyezettség is.

Újabb iskoláknál helyeztek ki "Puszi és Pá" táblákat

„A tervek szerint az iskolautcává nyilvánított útszakaszokon időszakosan vagy akár egész nap, de hosszabb ideig is csak gyalog vagy mikromobilitási eszközökkel lehetne közlekedni, nem lenne engedélyezett a gépjárműforgalom. Ez alól kivételt képeznének a helyben lakók, akik gépjárművel legfeljebb 10 kilométer/órával, fokozott figyelemmel kihajthatnának az utcából, oda azonban ők sem hajthatnának be” – fejtette ki a BKK.

Azok pedig, akik mégis autóval közelítenék meg az intézményeket, az iskolától távolabb tehetik ki a gyereküket, ezzel is védve a diákokat a zaj- és légszennyezettségtől, valamint a sérülésveszélytől.

A társaság azt is kiemelte, hogy „a gépjárművek behajtásának korlátozásával elkerülhetők a reggeli és délutáni torlódások, mérséklődhet az ilyenkor megszokott balesetveszélyes káosz, valamint kiküszöbölhetők a szabálytalan megállással, parkolással kapcsolatos problémák is”. Az iskolautca viszont csak olyan intézmények környékén tud létrejönni, ahol az adott utca forgalmi szerepe lehetővé teszi az átmenő gépjárműforgalom ideiglenes kizárását vagy korlátozását.

„Szakembereink minden esetben részletes forgalmi elemzést végeznek majd, és egyeztetnek a helyi szereplőkkel – többek között a kerületi önkormányzattal – annak érdekében, hogy az intézkedés működőképes legyen, amennyiben megvalósul a projekt” – állt a közleményükben.

Iskolák tucatjában kezdődik 7:15-kor a tanítás - brutális órarendekkel szembesültek a diákok a tanév első napjaiban Közoktatás Székács Linda

Iskolák tucatjában kezdődik 7:15-kor a tanítás - brutális órarendekkel szembesültek a diákok a tanév első napjaiban

Sok helyen még órarend sincs, ahol viszont van, ott sok esetben sokkoló óraszámokkal kellett szembesülniük a tanulóknak és a szüleiknek is. Részben a mindennapos testnevelés miatt iskolák tucatjaiban indul a tanítás 0. órával, ami után a diákok még 6-7-8, esetenként, felsőbb évfolyamokban akár 9 órát is végigülnek.