Még több iskolautcát hozhatnak létre Budapesten
A program beváltotta a hozzá fűzött reményeket.
A program beváltotta a hozzá fűzött reményeket.
Próba jelleggel indul a fővárosban az Iskolautca-program: két budapesti iskola környékén, a XIV. és XVII. kerületben szeptemberben lezárják az autós forgalom elől a bejárat előtti útszakaszokat. Ha a kezdeményezés beválik, hosszú távon is megmaradhatnak az autómentes iskolautcák.
Zöld kockák, fák és padok - ilyen lett Budapest első iskolautcája.
Az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium elől fogják kitiltani az autósokat.
A létrehozandó speciális útszakaszok célja, hogy biztonságos, nyugodt és egészséges környezetet teremtsenek a reggeli és délutáni időszakban a gyerekeknek és a családjaiknak.
A Trefort utca zsákutca lesz a Puskin utca felől, a gimnázium előtti tér pedig a diákoké lesz.
„Iskolautcák” kialakítását javasolja a Levegő Munkacsoport, többek között ezzel tennék jobbá Budapest levegőjét és csökkentenék a károsanyag-kibocsátást.
„A hagyományos dolgozat olyan, mintha mindenkinek ugyanazt a cipőt kellene hordania" – vallja Barbarics Márta, aki ahelyett, hogy sztenderdizált dolgozatokat íratna, mindenkit saját magához képes értékel. Az év végi jegy nem az osztályzatok átlagától, hanem az év folyamán szerzett pontoktól függ.