A tankerület megszüntetné a gimnáziumi képzést egy zalai városban Közoktatás
Gál Luca

A tankerület megszüntetné a gimnáziumi képzést egy zalai városban

A zalaszentgróti iskola az egyetlen a járásban, ahol középfokú képzés van.

A Zalaegerszegi Tankerületi Központ olyan átszervezési javaslatot tett, amely alapján megszüntetnék az egyetlen gimnáziumi nevelést a zalaszentgróti iskolában – írja a Zaol.

Több száz ember előtt mondták el a nyílt napon, hogy nem lesz minimumponthatár, aztán mégis lett

A lépés azért lenne indokolt ugyanis az érintett Deák Ferenc Általános Iskola és Gimnáziumban már három éve nem indult gimnáziumi képzés, mivel a jelentkezők száma nem éri el az osztályindításhoz szükséges törvényi minimumot.

Az intézményben jelenleg már csak egy gimnáziumi osztály tanul, és már annak a diákjai is végzősök.

Ennek ellenére Zalaszentgrót képviselő-testülete nem támogatta az átszervezést. Baracskai József polgármester elmondta, hogy kiállnak a város középfokú oktatásának megtartása mellett. Ehhez pedig felajánlotta, ha szükséges, akkor kollégiumi férőhelyekkel és szolgálati lakásokkal is segíteni fogják a gimnáziumi osztály újraindítását.

 

Megosztja a szülőket, hogy akár lövészetre is taníthatják a diákokat az iskolában Közoktatás Székács Linda

Megosztja a szülőket, hogy akár lövészetre is taníthatják a diákokat az iskolában

A szülők beleegyezését kérte egy honvédelmi alapismereteket is oktató iskola ahhoz, hogy tanórai keretek között lőtérre vigyék és légfegyverrel lőni tanítsák a tizenegyedikeseket. Van, akik szerint ez "izgalmas" és akár ahhoz is hozzájárulhat, hogy többen kedvet kapjanak a sportlövészethez, a legtöbben viszont élből elutasítják az órai fegyverhasználatot még akkor is, ha az elvileg felügyelt.