Bosszúból egy 20 centiméteres késsel akart tanárára támadni egy ózdi diák Közoktatás
Gál Luca

Bosszúból egy 20 centiméteres késsel akart tanárára támadni egy ózdi diák

Miután elvették a kést a fiútól, a tanárnő bement, hogy megtartsa az óráját a vádlott diák jelenlétében.

Vádat emeltek egy fiatalkorú fiú ellen, aki kést vitt magával az iskolába azzal a céllal, hogy „megszurkálja” a tanárnőjét – tette közzé a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.

A vádirat szerint 2023. májusában két kiskorú fiú vitatkozott és lökdösődött egy ózdi szakiskola udvarán. A tanárnő szétválasztotta őket, ezért az egyik fiú megfenyegette, hogy megöli.

A tanárnő az esetről beszámolt az iskolaőrnek, a fiút pedig a rendőrök bilincsben előállították a rendőrkapitányságon. A fenyegetőző fiú barátja értesült az esetről, és elhatározta, hogy kést visz magával az iskolába, hogy megölje a tanárnőt.

A vádlott otthonról magával vitt egy 20 cm hosszú kést, amit az osztályteremben elővett és „közölte osztálytársaival, hogy meg fogja szurkálni tanárnőjüket.” Néhány tanuló azonban értesítette az osztályfőnököt, aki elvette a kést és odaadta a főigazgatónak, aki elszámoltatta a vádlottat.

A megfenyegetett tanárnő, miután tájékoztatták az előzményekről, bemenet az osztályterembe, hogy megtartsa az óráját. Azonban a fiú követelte tőle, hogy adja vissza neki a kést, hogy bosszút állhasson a barátjáért.

A tanárnő értesítette a rendőrséget, a főigazgató pedig a vádlott szüleit, akik végül hazavitték a fiút. Az eset miatt a diák ellen vádat emeltek, az ügyészség pedig a fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságvesztést indítványozott, próbaidőre felfüggesztve.

 

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.