16 év fegyházbüntetésre ítélték a diákjait molesztáló karateedzőt Közoktatás
Székács Linda

16 év fegyházbüntetésre ítélték a diákjait molesztáló karateedzőt

A férfi három évtizeden keresztül zaklatott kiskorú személyeket.

Bűnösnek találták folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés bűntettében, 6 rendbeli gyermekpornográfia bűntettében és 2 rendbeli kiskorú veszélyeztetése bűntettében. 16 év fegyázban letöltendő szabadságvesztésre ítélték és 10 évre a közügyektől is eltiltották azt a gyulai karateedzőt, aki az 1980-as évek végétől a 2010-es évekig tartott edzéseket a saját otthonában kialakított edzőteremben - írja a Beol.

A férfi az edzések során több kiskorú és fiatalkorú fiú tanítványával fajtalankodott és közösült, és meztelen fotókat, videókat is készített a fiúkról az edzések alkalmával, amit azzal indokolt, hogy így tudja nyomonkövetni a diákjai fejlődését.

A fegyházbüntetés mellett a bíróság a férfit végleges hatállyal eltiltotta attól, hogy részt vegyen 18 éven aluli személy nevelésben, felügyeletében, gondozásában vagy gyógykezelésében, továbbá kötelezték a perköltség 1 millió 400 ezer forintos megfizetésére.

Az ítélet egyelőre nem jogerős, mivel a vádlott fellebbezett.

 

Ajándékozás az iskolákban: öröm vagy anyagi teher? Campus life Székács Linda

Ajándékozás az iskolákban: öröm vagy anyagi teher?

Sok iskolában hagyomány, hogy a diákok decemberben megajándékozzák egymást. Míg egyes osztályokban jelképes összegből szervezik az ünneplést, máshol akár 5–6000 forintos ajándékokra is számítanak. A növekvő anyagi különbségek miatt azonban egyre több család számára okoz feszültséget az ünnepi készülődés, és vannak gyerekek, akik az anyagiak miatt mindezekből kimaradnak.