2023-ban már 237 ezren tanultak a szakképzésben, de a sikeres szakmai vizsgát tevők száma évek óta alig változott Közoktatás
Kurucz Tünde

2023-ban már 237 ezren tanultak a szakképzésben, de a sikeres szakmai vizsgát tevők száma évek óta alig változott

2 év alatt mintegy 64 ezerrel nőtt a szakmát tanuló diákok száma.

A KSH friss adatai szerint 2023-ban 237429 diák tanult a szakképzésben. Ugyanez a szám két évvel korábban még csak 173 208 volt. Ugyanakkor azt érdemes megjegyezni, hogy a képzés végén sikeres szakmai vizsgát tevő tanulók száma lényegében nem változott, hiszen 2021-ben közel 59 ezren, 2022-ben 57 ezren és 2023-ban pedig 60 ezren szereztek szakmát.

A szakképzés azért is népszerű, mert a diákok már középiskolás korukban ösztöndíjat kapnak. Nem is keveset, amit a KRÉTA-ban feltöltött jegyeik alapján számolnak ki a felsőbb évfolyamokon.

Aki egy kicsit a tanulásra is odafigyel a szakképző iskola 10-ik, 11-ik és 12-ik osztályában, valamint a technikum 11-ik és 12-ik osztályában idén ekkora ösztöndíjat vihet haza:
  • 2.00-2.99 közötti tanulmányi átlaggal 8000 Ft/hó
  • 3.00-3.99 közötti tanulmányi átlaggal 25000 Ft/hó
  • 4.00-4.49 közötti tanulmányi átlaggal 42000 Ft/hó
  • 4.50 és a feletti tanulmányi átlaggal 59000 Ft/hó
  • Megelőző tanév végi minősítés hiányában 16000 Ft/hó

Ebből is látni, hogy már a színkettes átlagot is 8 ezer forinttal jutalmazzák, de a legjobbak közel 60 ezer forintot is hazavihetnek. Csak azok nem kapnak semmit, akik évfolyamot ismételnek, szüneteltetik a jogviszonyukat, vagy esetleg egy tanévben az igazolatlan óráik száma elérte a hatot.

A kormány továbbra is szeretné a szakképzés irányába terelni a diákokat, ezért több állami gimnázium az idei középiskolai felvételin tankerületi javaslatra minimális elvárt pontszámot határozott meg a központi írásbelin.

A Szülői Hang ez ellen petíciót indított, amelyben kitértek arra is, hogy "a családokat és iskolákat sújtó bizonytalanság nagyobb lett, a későbbiekben pedig a kormány egy nehezebb központi felvételi feladatsorral akár jogszabálymódosítás nélkül is még erőteljesebben kényszerítheti a tanulókat a szakképzés felé.

A témával részletesen az alábbi cikkünkben foglalkoztunk.

 

 

 

 

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását Közoktatás Székács Linda

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását

Ha még egyszer rosszat mernek mondani, akkor bajba kerülhetnek - ezt mondta az iskolaigazgató azoknak az általános iskolás diáklányoknak, akik négy évvel ezelőtt segítségért fordultak hozzá egy őket fogdosó, iskolai foglalkozáson jelenlévő férfi miatt. Az ügyben szeméremsértés miatt indult eljárás, és bár a bíróság szerint az iskola hárított, a tankerület ma már máshogy vélekedik.