Ingyenes jogosítvány: ezek nem tartoznak bele a "csomagba" Közoktatás
Székács Linda

Ingyenes jogosítvány: ezek nem tartoznak bele a "csomagba"

Jól hangzik, hogy ingyenes, valójában viszont továbbra is 3-400 ezer forintos költség lehet.

Kedden elérhetővé vált a középiskolások számára az ingyenes "jogosítványszerzési csomag" a KRÉTA rendszerben.

A diákok ezáltal ingyenesen végezhetik el a jogosítványszerzéshez szükséges KRESZ-tanfolyamot, valamint beletartozik a csomagba az elsősegély tanfolyam és a vizsgalehetőségek is. A csomag része továbbá egy olyan elsősegély demonstrációs alkalom is, amit az Országos Mentőszolgálat tart majd az iskolákban.

Nem tartozik bele azonban az

  • egészségügyi alkalmassági vizsgálat, aminek az ára 7200 forint, továbbá
  • a gyakorlati oktatás és a
  • gyakorlati vizsga ára (11 ezer forint).

A gyakorlati oktatás költsége egyébként autóiskolánként eltérő, de akár az óránkénti (50 perc) 8-9 ezer forintot is meghaladhatja. A 30 kötelező óra költsége tehát legalább 240 ezer forint, de inkább több. Kiváltképp, ha valakinek nem sikerül elsőre a forgalmi vizsgája és pótórákat kell vennie. Ilyenkor ismét ki kell fizetni a 11 ezer forintba kerülő forgalmi vizsgát is.

A jogosítványszerzés tehát a legjobb esetben is legalább 260 ezer forint.

A Honvédségnél is lehet majd vezetni tanulni

Akik nem fizetnének a gyakorlati oktatásért megvárhatják, hogy - egyelőre csak pilot jelleggel - elinduljon a gyakorlati oktatás a Magyar Honvédségnél, ahol szakoktatói képesítést szerzett katonák fogják oktatni a diákokat. A Honvédelmi Minisztérium korábban azt közölte; eddig 21 katona szerezte meg a szükséges képesítést.

 

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban? Nyelvtanulás Kurucz Tünde

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban?

Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.