A több tízmilliós tartozások miatt továbbra sem működhetnek Iványiék iskolái Közoktatás
Gál Luca

A több tízmilliós tartozások miatt továbbra sem működhetnek Iványiék iskolái

Míg a kormányhivatal állítja, hogy minden tanuló számára van hely az állami intézményekben, a szülők szerint mégsem olyan egyszerű az elhelyezkedés.

A Budapest Főváros Kormányhivatala közleménye szerint a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) oktatási és nevelési intézményeinek bezárásának indokai továbbra is fennállnak – tette közzé az MTI.

A kormányhivatal szerin az több tízmilliós tartozások miatt az intézményekben a gyerekek víz-, villany- és fűtésszolgáltatás nélkül maradhatnak. Kiemelték, hogy minden érintett tanuló számára rendelkezésre áll hely az állami intézményekben, majd hozzátették azt is, hogy túlnyomó többségük már el is helyezkedett más intézményekben.

A helyzetet mégsem látják ilyen egyszerűnek azok a szülők, akiknek gyerekei a MET intézményeibe jártak, de most a bezárások miatt új helyet kellett keresniük.

A Népszavának nyilatkozó egyik érintett szülő szerint vesszőfutás volt, mire kitűnő tanuló lányát át tudták íratni másik iskolába. Abba bele sem mer gondolni, hogy mit kell átélniük a „sajátos nevelési igényű” gyerekek szüleinek.

A férfi elmondása szerint a kormányhivatal érvelése több sebből is vérzik. Bár a szülők tényleg igyekeztek minél hamarabb átjelentkeztetni a gyerekeiket, ezt attól való félelmükben tették, hogy máskülönben megjelenik náluk a gyámügy.

A bíróság emellett arra a megállapításra jutott, hogy a kormányhivatal, amikor törölte az iskolát a nyilvántartásból, egyáltalán nem vette figyelembe, hogy a „megfelelő testi és szellemi fejlődése érvényesülésének alkotmányos kötelezettsége körében” a szülő, a pedagógusok, valamint az iskolaigazgató ismerik a legjobban a tanulókat.”

A lap továbbá arról is beszámolt, hogy a törvényszék szerint a kormányhivatal eljárása nemcsak a fenntartó egyház jogát és jogos érdekét, hanem „a törölt intézményben jogviszonnyal rendelkező sajátos nevelési igényű tanulók jogos érdekeit is sérti, tekintettel arra, hogy esetükben készségfejlesztő pedagógiai program biztosította egyedi igényeiket, amely csak vélelmezhető, hogy az alperes által kijelölt nevelési intézményekben a tanulók átvételéhez szükséges rövid felkészülési idő alatt is ugyanolyan mértékben rendelkezésre áll.”

Arról, hogy miket tapasztaltak a szülők közvetlenül azután, hogy megtudták új iskolát kell keresni a gyerekeiknek, ebben a cikkünkben olvashattok:

 


 

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban? Nyelvtanulás Kurucz Tünde

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban?

Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.