Ollóval támadt az osztálytársára egy másodikos diák Székesfehérváron Közoktatás
Székács Linda

Ollóval támadt az osztálytársára egy másodikos diák Székesfehérváron

A tankerület eljárást indított az ügyben.

Nyakon akarta szúrni az egyik osztálytársát egy ollóval egy másodikos diák a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Általános Iskola Farkasvermi úti tagiskolájában május 17-én - írja a Telex az egyik olvasójukra hivatkozva.

A lap azt írja, mielőtt a gyereket kivitték volna a teremből másokat is célba vett és az óraadó tanárára is rátámadt. Sőt, már korábban is voltak olyan súlyos tettei, amikkel kapcsolatban értesítették az illetékes Székesfehérvári Tankerület Központot.

A pénteki ügyben Török Szabolcs tankerületi igazgató azt a tájékoztatást adta, hogy feljelentés történt, az érintett iskola a hatóságok rendelkezésére áll. Részleteket nem árult el, a Telex megkeresésére pedig a rendőrség és az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat egyelőre nem reagált.

 

Központi írásbeli 2026: itt vannak a korábbi évek hatodikos feladatlapjai és megoldókulcsai magyarból Közoktatás Palotás Zsuzsanna

Központi írásbeli 2026: itt vannak a korábbi évek hatodikos feladatlapjai és megoldókulcsai magyarból

A sikeres felvételi alapja a rendszeres és tudatos gyakorlás – szerencsére január 24-ig még bőven van idő felkészülni. Összegyűjtöttük az elmúlt évek hatodikos feladatsorait, amelyek jó támpontot adnak ahhoz, milyen típusú feladatokra számíthatnak a diákok a 2026-os központi írásbelin. 10 feladatot kell megoldani, 45 perc alatt, 50 pontos a feladatsor, számít a helyesírás és könnyű kicsúszni az időből