Összeesett az iskola udvarán, újra kellett éleszteni egy elsőst Fertőszentmiklóson Közoktatás
Székács Linda

Összeesett az iskola udvarán, újra kellett éleszteni egy elsőst Fertőszentmiklóson

Szerencsére a helyi gyerekorvos épp az intézményben tartózkodott.

Mentőhelikopterrel, életveszélyes állapotban szállítottak Budapestre egy első osztályos kisfiút, miután kedden délelőtt a fertőszentmiklósi általános iskola udvarán futás közben összeesett és meghalt - számolt be róla a Kisalföld cikke alapján az RTL Híradó.

Az intézmény egyik pedagógusa azonnal mentőt hívott, a kisfiú újraélesztését pedig a helyi gyerekorvos kezdte meg, aki az iskolában tartózkodott, hogy oltásokat adjon be az egyik osztálynak. Defibrillátor nem volt az intézményben, azért az iskola egyik tanára a szomszédos művelődési házba rohant át érte, mire azonban használatba vették volna, megérkeztek a mentők, akik stabilizálták a gyerek állapotát, majd életveszélyes állapotban mentőhelikopterrel Budapestre szállították.

A Híradóak kamerán kívül nyilatkozó szülők azt mondták, a kisfiú egyszer már rosszul lett az iskolában, Póta György gyerekorvos szerint ezt egy 6-7 éves gyerek esetében valamilyen veleszületett rendellenesség okozhatja, és kardiológusnak kell megszabni a terhelhetőségét.

"Fontos lenne, hogy az újraélesztés szabályait minden szülő és pedagógus ismerje és merje használni a gyakorlatban" - tette hozzá.

Az első osztályos kisfiú szerencsére már jobban van.

 

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából Campus life Gál Luca

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából

Ahogy minden ősszel, idén is eljött az idő, amikor visszalépünk egy órát az időben, és megkezdődik a téli időszámítás. Ez az apró változás nemcsak a faliórákat, hanem a mindennapi életünket, alvási szokásainkat és hangulatunkat is befolyásolhatja. De miért is vezették be eredetileg az óraátállítást, és vajon van-e még értelme a 21. században?