Csökkentenék azoknak az iskoláknak a támogatását, ahol csökken a hátrányos helyzetű tanulók aránya Közoktatás
Székács Linda

Csökkentenék azoknak az iskoláknak a támogatását, ahol csökken a hátrányos helyzetű tanulók aránya

Azt egyelőre nem tudni, hogy a törvény mikor lép hatályba.

10 százalékkal csökkenteni kell azoknak az általános iskoláknak a költségvetési támogatását a több iskolával rendelkező településeken, amelyben a hátrányos helyzetű tanulók aránya

  • több mint 20 százalékponttal alacsonyabb, mint az e törvény hatálybalépésének évében, valamint az azt követő évben indult tanév elején meghatározott átlagos arány azon településen, ahol az általános iskola működik, illetve,
  • ha több mint 15 százalékponttal alacsonyabb, mint az e törvény hatálybalépését követő második évben indult tanév, valamint az azt követő tanévek elején meghatározott átlagos arány az adott településen

- derül ki egy frissen benyújtott belügyminisztériumi törvényjavaslatból.

A szabályozás értelmében ellenőrizni kell, hogy az általános iskolákban a hátrányos helyzetű gyermekek aránya eltér-e jelentősen a települési átlagtól. Amennyiben ez az adott iskolában jelentősen kisebb, mint az adott településen, úgy a fenntartók felé a következő évben csökkentett összegű támogatás kerül folyósításra.

A javaslatban mindezt "diszkriminációellenes intézkedéseknek" nevezik, a törvény célja pedig az, hogy "az Országgyűlés Magyarország által vállalt az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Pluszban, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervében foglalt feltételek teljesítése érdekében, a hátrányos helyzetű tanulók oktatási eredményei javuljanak, a kompetenciafejlesztések pedig növekedjenek - állítják.

Az, hogy a törvény mikortól lép életbe, a javaslatban nem szerepel.

 

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.