Ez a szám jól mutatja, hogy hol, mekkora a tanárhiány Közoktatás
Kurucz Tünde

Ez a szám jól mutatja, hogy hol, mekkora a tanárhiány

Egy nemrég megjelent tanulmány többek között hely-és képzési típus szerint vizsgálta, hogy mekkora a pedagógushiány, és ez hogyan változott 2010 és 2020 között.

Varga Júlia, az ELKH Közgadaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaságtudományi Intézetének kutatójának nemrég megjelent tanulmánya szerint 2010 és 2020 között:

  • minden településtípus esetében - vagyis községekben, városokban, megyei jogú városokban és Budapesten
  • minden képzési típusban - tehát óvodában, általános iskolában, szakképzésben és gimnáziumban

emelkedett azoknak az intézményeknek az aránya, ahol legalább egy pedagógus állás betöltetlen maradt.Tehát valamilyen formában jelen volt a tanárhiány. 2019-ben Budapesten ez majdnem 40 százalék, a városokban valamivel több, mint 20 százalék volt. A szakképzésben pedig országosan átlagosan ez a szám megközelítette a 60 százalékot - írja a G7.

Megugrott a szakképesítés nélkül tanítók aránya

A területi különbségek sem elhanyagolhatóak. Országos szinten Nógrádban a legmagasabb a betöltetlen pedagógus-álláshelyek aránya az összes tanári álláshelyhez képest minden képzési típusban. A 2020-as adatok szerrint egyedül az óvodai nevelés tekintetében Veszprémben volt magasabb a hiány.

A tanulmány kitért arra is, hogy 2010 és 2020 között két-háromszorosára ugrott a szaktárgyakat képesítés nélkül tanítók aránya. Ebben az időszakban a fővárosi általános iskolákban a szakos tárgyakat szakképesítés nélkül tanítók aránya 1 százalékról 6 százalékra emelkedett.

Tanárhiány: ezért nagyobb Budapesten és Pest megyében

Varga Júlia feltételezése szerint a tanárhiány hátterében feltehetően a tanárbérek gyors inflálódása, és a diplomásokat igénylő állások számának nővekedése állhat. Ezt alátamásztja az is, hogy a nemzetközi összehasonlítások szerint itthon a diplomás fizetésekhez képest jóval alacsonyabbak a tanárbérek.

„Ahol jobbak a munkaerőpiaci lehetőségek, ott nagyobb lehetősége van egy pedagógusnak, ha munkát akar váltani. Ezért Budapest és Pest megye sokkal érintettebb a pedagógushiányban. Itt azért látványosabb a probléma, mert van választási lehetősége a pedagógusoknak” – nyilatkozta korábban az Eduline-nak Lannert Judit oktatáskutató, majd hozzátette: ez nem csak a fővárosra igaz, minél nagyobb egy város, annál könnyebb váltani. De nem csak településméretek, hanem a régiók fejlettsége szerint is érezhető ez a különbség – ez lényegében leképezi a helyi GDP-t.

Mindeközben az, hogy bizonyos helyeken alig találni betöltetlen pedagógusállásokat, az messze nem azt jelenti, hogy ott minden rendben van. „Ha mondjuk Észak-Magyarországon nem nagyon látunk ilyen hirdetéseket, az abból is fakadhat, hogy nem lenne jelentkező, ezért reménytelen meghirdetni” – jegyezte meg Lannert, aki szerint itt azt kell figyelembe venni, hogy ezeken a területeken jelentősen a minőség rovására megy, hogy különösen magas a szakszerűtlen helyettesítések aránya, illetve a nyugdíjas pedagógusok újbóli foglalkoztatása.

 

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását Közoktatás Székács Linda

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását

Ha még egyszer rosszat mernek mondani, akkor bajba kerülhetnek - ezt mondta az iskolaigazgató azoknak az általános iskolás diáklányoknak, akik négy évvel ezelőtt segítségért fordultak hozzá egy őket fogdosó, iskolai foglalkozáson jelenlévő férfi miatt. Az ügyben szeméremsértés miatt indult eljárás, és bár a bíróság szerint az iskola hárított, a tankerület ma már máshogy vélekedik.