A szakképzésben más lehet innentől a tanév rendje, mint a többi iskolában Közoktatás
Eduline/MTI

A szakképzésben más lehet innentől a tanév rendje, mint a többi iskolában

Ezt a kulturális tárca a nyári szakmai gyakorlattal és a duális képzésekkel indokolja.

Azt eddig is lehetett tudni, hogy csak augusztusra várható a 2023/24-es tanév rendje, ám úgy tűnik, ennél is jelentősebb csavar következik az egyébként jellemzően száraz dátumsor kapcsán. A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szerdai közleménye szerint ugyanis a most következő tanévtől kezdődően a szakképzésben önálló jogszabály határozza meg a tanév rendjét.

Úgy érvelnek, az új rendszer bevezetését többek között olyan, a szakképzés jellegéből adódó eltérések indokolják, mint a nyári szakmai gyakorlat vagy a duális képzés. Azt írják, a szakképzési törvény 2023 tavaszi módosítása megteremtette annak jogalapját, hogy a szakképzésben is önálló jogszabály határozza meg a tanév, a tanítási év rendjét. Mint ismert, eddig a szakképző intézményekben megegyezett a tanév rendje a köznevelési intézményekével. „Az új rendszer bevezetését a szakképzés jellegéből adódó eltérések indokolják” – fogalmaznak.

Hozzátéve: az a legfontosabb különbség, hogy a szakképzésben a tanulóknak nyáron szakmai gyakorlaton kell részt venniük, amit eddig a közneveléssel megegyező tanrend nem vett figyelembe. Emellett vannak olyan sajátos, a szakképzés egészét érintő események, specialitások, oktatásszervezési lehetőségek és igények is, amelyek egységes szabályozása miniszteri rendeleti szinten indokolt – teszik hozzá, bár ezt nem fejtették ki részletesebben

Értelemszerűen a külön rendelet ugyanúgy megjelöli majd itt is a tanév kereteit, szakaszait, közte a szünetekkel és vizsgaidőszakok időpontjával. Ezzel együtt a szakképzési sajátosságok mellett a köznevelés rendszerével történő összhang érdekében megerősíti majd a jogszabály, hogy a felvétel és a beiratkozás, a tizedik évfolyamos mérések, valamint az érettségi vizsga időszaka a szakképzésben és a köznevelésben továbbra is azonos marad – hangsúlyozzák.

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban Campus life Kurucz Tünde

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban

1956. október 23-án délelőtt még megtartották az órákat a BME-n, az ELTE rektori tanácsa kiállt a diktatúra ellen tüntetést szervező hallgatók mellett és az egyetem oktatói a diákokkal együtt vonultak a békésnek induló demonstráción, mely végül az ÁVH sortüze után a Magyar Rádió épületének elfoglalásához vezetett.