Elutasította az NVI a diákok népszavazási kezdeményezését Közoktatás
Székács Linda

Elutasította az NVI a diákok népszavazási kezdeményezését

Túl hosszúnak vagy nem elég egyértelműnek tartja a Nemzeti Választási iroda a diákok és a tanárok májusban benyújtott hét népszavazási kérdését. Az ügy a legfelsőbb bíróság, vagyis a Kúria elé kerülhet.

Nem hitelesítette a Nemzeti Választási Iroda (NVI) a diákok és tanárok májusban benyújtott egyik népszavazási kérdését sem - írta meg a Telex.

Korábban már itt az Eduline-on is beszámoltunk róla, hogy májusban az Egységes Diákfront és a pedagógus szakszervezetek együtt nyújtottak be népszavazási kezdeményezést az oktatás problémái miatt.

A "Hétigenes akció" néven is emlegetett kezdeményezés során arról kérdeznék az állampolgárokat, hogy

  • Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés határozatban kötelezze el magát amellett az elv mellett, hogy a mindenkori kormánynak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a magyar diákok jövőjét, lehetőségeit a magyar oktatási rendszerben ne családjaik vagyoni helyzete, hanem teljesítményük, képességeik és tehetségük alakítsa, és ne érje őket hátrány vagyoni helyzetük, vallási-világnézeti hovatartozásuk miatt?”
  • „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt arról, hogy Magyarországon a köznevelésért, szakképzésért, felnőttképzésért és a felsőoktatásért felelős, önálló oktatási minisztérium működjön?”
  • „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés ne fogadjon el a pedagógusok és a nevelést, oktatást közvetlenül segítők jogállását átalakító törvényi szabályokat?”
  • „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés határozatban hívja fel a kormányt arra, hogy az haladéktalanul tegye meg a megfelelő lépéseket annak érdekében, hogy megtörténjen a pedagógus alapilletmény 50 százalékos növelése, továbbá ezen összegnek minden évben a Központi Statisztikai Hivatal által meghatározott és kihirdetett előző évi inflációs rátával való növelése?”
  • „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt arról, hogy az egyes köznevelési és szakképzési intézmények vezetőinek megbízása a diákönkormányzat és a szülő közösség – amennyiben az intézményben ilyenek működnek – továbbá a nevelőtestület, az intézményben működő szakszervezet, valamint – intézménytípustól függően – a közalkalmazotti tanács vagy a köznevelésben foglalkoztatottak tanácsa vagy az üzemi tanács véleményezése után, a fenntartó indokolási kötelezettsége mellett történjék?”
  • „Egyetért-e Ön azzal, hogy a nemzeti köznevelési törvény hatálya alá tartozó köznevelési intézmények tekintetében a sztrájkról szóló törvény szerinti még elégséges szolgáltatás követelményeit törvény ne szabályozza?”
  • „Egyetért-e Ön azzal, hogy a köznevelésért felelős miniszteri tisztséget ne tölthesse be a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetéssel rendelkező, nyugállományú rendőr vezérezredes?”

a Nemzeti Választási Iroda azonban különböző okokra hivatkozva egyiket sem hitelesítette. Van, amiről úgy gondolják, nem elég egyértelmű, másnak a hosszúságát találják problémásnak, így a kezdeményező diákok és tanárok a PSZ-hez hasonlóan a Kúriához fordulhatnak, hiszen a státusztörvényről szóló kérdést épp csak nem engedte át az NVI. Nyolcan nem, heten viszont támogatták, hogy népszavazás legyen róla.

PSZ: Öt kérdésből kettőt hitelesített a Kúria

Májusban a Pedagógusok Szakszervezete is a Kúriához fordult, miután a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) öt kérdésből egyet sem engedett népszavazásra a szakszervezet márciusban benyújtott kérdései közül. A pedagógusok a diákokhoz hasonlóan szintén az oktatás ügyeiről kezdeményeztek népszavazást, a május 9-i ülésen viszont a bizottság arra hivatkozva szavazta le őket, hogy a szaktanárokról, óraszámokról, iskolabezárásokról szóló kérdések megválaszolásához az állampolgároknak szüksége lenne szakmai ismeretekre.

A kérdések a következők voltak:

  • Egyetért-e Ön azzal, hogy állami fenntartású általános iskolát csak a felvételi körzet szerinti településen megtartott helyi népszavazás támogató döntése esetén lehessen megszüntetni?
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy köznevelési intézményben tanórai foglalkozást csak pedagógus munkakör betöltéséhez szükséges szakképzettséggel rendelkező személy tarthasson?
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy a köznevelési intézményben ötödik évfolyamtól tantárgyat csak az adott tantárgynak megfelelő szakos tanár taníthasson?
  • Egyetért Ön azzal, hogy a tanuló a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 6. mellékletben meghatározott testneveléssel együtt számított heti óraszáma három órával csökkenjen?”
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy a helyi tanterv a tanórai foglalkozások időkerete harminc százalékának felhasználásáról rendelkezhessen?
Az ügyben azonban pozitív fordulat következett be. Június 29-én a PSZ új elnöke, Totyik Tamás az ATV Szigorlat című műsorában bejelentette: az öt kérdésből kettőt jóváhagyott a Kúria,  hamarosan megkezdhetik az érvényes 200 ezer aláírás összegyűjtését, ami a népszavazás kiírásához szükséges.
Erről ebben a cikkünkben írunk bővebben:
Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.