Új elnököt választott a legnagyobb pedagógiai szakszervezet Közoktatás
Székács Linda

Új elnököt választott a legnagyobb pedagógiai szakszervezet

Szabó Zsuzsa idén már nem indult a Pedagógusok Szakszervezete elnöki címéért.

Tisztújító kongresszust tartott a Pedagógusok Szakszervezete május 20-án szombaton, amin az eddigi alelnököt, Totyik Tamást választották meg a szakszervezet új elnökének - tudatta lapunkkal a PSZ.

A szakszervezet közleménye szerint Totyik Tamás 2023. július 1-től veszi át az elnöki teendőket, eddig tart ugyanis a jelenlegi elnök, Szabó Zsuzsa öt évre szóló mandátuma. Mivel ő nem indult újra a tisztségért, ezért a küldöttek nagy többséggel Totyikot választották meg vezetőnek.

A Pedagógusok Szakszervezete egyik alelnöke újabb öt évre a szakképzésekért felelő Gosztonyi Gábor lett, aki 2016 óta folyamatosan tölti be ezt a tisztséget. A másik alelnök pedig Tóth Tünde, fiatal, fizika szakos pedagógus, aki a nemzetközi kapcsolatokért felel majd.

 

 

Az ingyenes óráktól a több százezer forintos kurzusokig: ennyibe kerülnek a 2026-os érettségi felkészítők az egyetemeken Érettségi-felvételi Gál Luca

Az ingyenes óráktól a több százezer forintos kurzusokig: ennyibe kerülnek a 2026-os érettségi felkészítők az egyetemeken

Bár még messzinek tűnik a 2026-os érettségi, azonban sok helyen szeptemberben kell leadni a jelentkezést a felkészítőkre. Jó hír, hogy több magyar egyetem is indít hivatalos érettségi előkészítőt. Bár van, ahol teljesen ingyen tanulhatnak a diákok, bizonyos helyeken mélyen zsebbe nyúlós a tandíj. Viszont van olyan intézmény, amely akár 100 pluszpontot is ad érte a felvételin.